„hvg.hu: Nem tartottak attól, hogy Brecht nem számít sikeres szerzőnek Magyarországon? Hogy sokan nem szeretik és előítélettel gondolnak rá? Ki választotta a darabot?
E. E.: A Jóembert keresünk a rendező Michal Dočekal és a dramaturgunk Kovács Krisztina ötlete volt. Amikor Sánta Andrásnak, a főszervezőnknek megmondtam, hogy műsorra tűzzük, hatalmas szemekkel nézett rám, hogy úristen, most mi lesz? Mert még egy kis színházban, három-négyszáz néző előtt is kockázatos vállalkozás Brechtet játszani. De mindannyian azt gondoltuk, hogy a darab végtelenül aktuális. És ha Térey János ebből gyönyörű szöveget csinál, akkor az anyag kap egy frissességet, és bíztam a rendezőben, Michal Dočekalban, hogy nagyon szépen fogja megrendezni.
hvg.hu: Ez a politikus színházhoz kötődő mű. Úgy gondolják, hogy politizálni kell?
E. E.: Én népszínházban gondolkodom, a nyitott színházban hiszek. Egy olyan színházban, ahová sok ember jár, mindenféle pártból és rétegből, szegények és gazdagok, mindenféle felekezetből, hiszen ez nagyszínház. Mi mindig a körülöttünk lévő világgal foglalkozunk. Úgy gondolom, hogy egy ekkora színháznak, mint a Víg, úgy kell politizálnia, hogy nagyon jó előadásokat hoz létre, és sok ember számára tesz fel fontos kérdéseket.
Volt olyan évad, amikor a másságról, a toleranciáról és a másik elfogadásáról beszéltünk, a következő évadban a nők problémáit, női szerzőket és alkotókat emeltük előtérbe. Nagyszerű női szerzőink vannak, akiknek a gondolatait érdemes meghallgatnunk és figyelembe vennünk. Számomra fontos, hogy legyenek nők, a politikában, a parlamentben, a városházán. A nőkben hiszek, talán másoknak is hinniük kéne. Látom, hogy erősek, kreatívak, ragaszkodnak a művészetekhez: a színházba járó közönség több mint 70 százaléka nő.
hvg.hu: Akkor ez csak Brecht hangja, ezek a direkt áthallások, amiket kihallok az előadásból, a mellbevágó aktualitás?
E. E.: A szöveg teljes egészében brechti, nem írtunk bele semmit, de a döntés, hogy ezt a darabot játsszuk, és így adjuk elő, az politikus döntés. Az biztos, hogy most erősebben kell megszólalni. Michal Dočekal egy meglehetősen politikus rendező, Csehországban él, nem ismeri az itteni helyzetet, mégis az ő összes története akár a miénk is lehetne.
Kiderült, hogy mindenhol ugyanazokkal a problémákkal küzdenek: nincs munka, nincs pénz, a válság egyformán nehézzé teszi a hétköznapokat. A történelmünk is hasonló, ugyanúgy rendszert váltottunk, ugyanúgy kipróbáltuk a szocializmust és a kapitalizmust is, és ugyanúgy zsákutcába jutottunk. A darabban is, és számunkra is ez a legégetőbb kérdés: akkor most hogyan tovább? Mi lesz velünk?”
