Kiűzhető-e a nyomor a közterekről?

2012. december 10. 17:02

Miért ég hát a vágytól a miniszterelnök, hogy a hajléktalanokat kitiltsa a közterületekről?

2012. december 10. 17:02
addicted to politics
addicted to politics

„Ugyanis ahogyan arra az AB döntése is rámutat, alkotmányos demokráciákban a szabad individuumoknak minden szabadságukban áll, amit jogszabály kifejezetten nem tilalmaz. Az állam köteles az egyén ezen szabadságát még abban az esetben is tiszteletben tartani, ha az nem valamely erős védelemben részesülő alapjog védelmi körébe tartozik. Valamely magatartás csak megfelelő alkotmányos indok érvényre juttatása érdekében korlátozható, büntetőjogi pönalizálására – hiszen a szabálysértési jog a bagatell büntetőjog köre – pedig csak legvégső esetben kerülhet sor. A büntetőjog eszközrendszerét az államnak a társadalomra veszélyes magatartások ellen, a közrend fenntartása érdekében kell bevetnie, de a jogalkotói fellépésnek még ebben az esetben is az adott cél eléréséhez szükséges lehető legszűkebb mértékűnek kell lennie.

A szóban forgó rendelkezés megsemmisítése után is megmaradtak azok az eszközök, amelyekkel a társadalomra valóban veszélyes magatartások kivédhetőek: a törvény értelmében továbbra is szabálysértés koldulni, a köztisztaság szabályait megsérteni, közterületen fürödni. A közrend tehát az Alkotmánybíróság döntése után is fenntartható minden további jogalkotás nélkül.

 Miért ég hát a vágytól a miniszterelnök, hogy a hajléktalanokat kitiltsa a közterületekről? Nem marad más, mint annak feltételezése, hogy a kormányzat a hajléktalanokat a büntetés eszközeivel akarja a szociális ellátások igénybevételére késztetni. Ez a törekvés azonban egy, még az Alaptörvényben is nevesített emberi joggal, az emberi méltóság jogával áll ellentétben.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
OrangeOrder
2012. december 10. 22:34
Óriási. Akkor tényleg mindenkinek van joga a méltósághoz, csak a húgomnak nem, aki reggel 5-kor munkába menet kapott 1-2 pofont pár hajléktalantól csak úgy, mert nem volt kedve cigit adni, vagy csak mert kisebb volt, mint ők. Végül is meg is ölhették vagy erőszakolhatták volna.
suski
2012. december 10. 18:00
Tombol az "emberi méltóság" a Blahán a döntés óta. Mai menü vagy 5 db fetrengő, ordítozó hajléktalan és egy tócsa híg barna fos az aluljáró közepén. Köszönjük alkotmánybíró urak!
balbako_
2012. december 10. 17:46
Mert drágább! Minden nap bevinni azt a sok mocskos embert a rendőrségre a teljes kapacitást leköti a bűnözők meg vígan ellesznek. A kérdést egyébként úgy kéne feltenni miért jobb az utcán a saját piszkában fetrengve, kitéve a betegségeknek élni, mint a meglévő és közpénzen fenntartott szállókban lenni? A válasz egyszerű részegen nem lehet a szállót igénybe venni.
kjkj945
2012. december 10. 17:26
Kettős mérce!!! Az ab tagjainak a lakása, háza elé kell telepíteni őket!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!