Mintha engem írt volna meg Mrožek

2013. január 06. 09:12

Az előadás egy családon belül játszódik, talán az ilyen kis közösségekben még ma sem helyettesíthető bárki bárkivel. Interjú.

2013. január 06. 09:12
Máthé Zsolt
Színház.hu

„Ismerted már a Tangót mielőtt elkezdtétek volna próbálni?

Nem, mert munkán kívül nem nagyon olvasok darabokat. De amikor kiderült, hogy játszani fogom, azonnal szereztem belőle egy példányt. Érdekelt, mi lesz az első főszerepem. Amikor tavaly a rendezővel, Bagossy Lászlóval beszélgettem, említette, hogy idén erre a darabra készül az Örkényben, de azt mondta, hogy nem leszek benne. Ezért igazán meglepett, amikor közölték, hogy én játszom Artúrt. Amúgy keveset olvasok. Részint azért, mert kevés időm jut rá, részint azért, mert ha letelepedhetek egy könyv mellé, akkor előnyben részesítem a Gyűrűk urát. Újra és újra. Ez az én drogom.

Artúr nem egyedül harcol, mindig áll mellette valaki. De meggyőződésből és érdekből, egyik pillanatról a másikra képes lecserélni szövetségesét ellenségére. Szerinted behelyettesíthetők egymással az emberek?

Ha a közvetlen környezetünkben szétnézünk, láthatunk erre példát. Az előadás egy családon belül játszódik, talán az ilyen kis közösségekben még ma sem helyettesíthető bárki bárkivel. De tény, hogy mostanában az emberek könnyen lemondanak egymásról. Különböző ideák mentén, mint a tollat, szépen lefosztják magukról azokat, akik körülöttük állnak és máshogyan gondolkodnak, vagy más értékrendet képviselnek. A váltás azonban néha csak látszólagos. Az a korszak és az a rendszer, amelyben most élünk, elvileg leváltotta a korábbit. Mégis arra leszünk figyelmesek, hogy ez csupán illúzió. Ahogy anno, most is jön valaki, aki megszabja, mi legyen, és kizárólag az ő játékszabályai érvényesek. Lehet, hogy a társadalom igényli a megmondó-embereket... Artúr az első felvonásban csak annyit akar, hogy a lakásnak nevezett kuplerájban, az emberek szedjék már össze magukat és éljenek normálisan. A második felvonásban már problémásabb: megjelenik tök részegen, és kijelenti, hogy amit eddig képviselt, az hülyeség volt, nem működik, és hogy az egyetlen megoldás a halál, illetve a hatalom.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!