Cipő és sár

2013. február 25. 19:46

Gyucsány kicsit olyan, mint Vili bácsi a Barátok köztben: megszoktuk, sokat nem tesz hozzá a sztorihoz, voltaképpen az is mindegy lenne, ha nem lenne.

2013. február 25. 19:46
Bereczki-Csák Helga
Cívishír

„Gyurcsány Ferenc például kiposztolta Gyurcsány Ferencre, hogy a múlt héten az énekessel még együtt kávéztak. Ettől már csak az lett volna szenzációsabb, ha kiderül, Bódi László – Isten óvja és hozza vissza közénk! – még büdöset is kakál. Az ilyen álgesztusok alakalmával elkezd kopácsolni az ember fejében a kérdés (függetlenül Gyurcsány Ferenc szellemi képességeitől, empatikus hajlamától és Cipő politikai meggyőződésétől), hogy ez mi az úristen? Kávéhirdetés? DK-kampányelem? Gyurcsány Ferenc-performansz? Netán annak a patetikus celofánba kötött alátámasztása, hogy az egykori miniszterelnöknek vannak élő, két lábon járó, azaz valóságos barátai? Tételezzük fel a legjobbat: az őszinte aggodalom vitte a politikust a Facebook elé. Akkor miért nem volt elég annyit írni, hogy jobbulást?

Ahogy az utóbbi időben egyre markánsabban szarrágóvá váló hvg.hu is megtehette volna, hogy nem kreál főhírt Cipő múlt héten még Gyurcsánnyal kávézott címmel ebből a bejegyzésből. Mintha legalábbis Obamával kortyolt volna egy feketét… De akárkivel is, miért fontos ez...?

Még két mondat a gyurcsányi attitűdről. Aki ismeri a realizmus irodalmát, tudja, milyen a teljességgel felesleges ember típusa. Gépies életéből, megszokásaiból, rögeszméiből, a féltve őrzött ingerszegénységből képtelen kizökkenni. Igazából akkor se tudna kitűnni a szürkeségből, ha vonat alá feküdne. Kicsit olyan, mint Vili bácsi a Barátok köztben: megszoktuk, sokat nem tesz hozzá a sztorihoz, voltaképpen az is mindegy lenne, ha nem lenne. Gyurcsány Ferenc is ilyen. Éppen a kisstílű megnyilvánulásoknak és posztoknak köszönhetően, amiben más nyomorát lovagolja meg, hogy igazolja saját létjogát.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 88 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
koronaszepe
2013. május 06. 18:07
Szerzőnek mi köze van ahhoz, hogy Cipő kivel barátkozik, Gyurcsány kivel kávézgat ? Orbán Viktor Cseh Tamással kávézgatott, amikot szegény Tamás meghalt, akkor pedig a legjobb katonájának nevezte. Akkor is büdös volt a kaki, hölgyem ?
Korn
2013. április 02. 00:11
Magdi anyus pedig Apró Piroska?
J.Zs
2013. március 25. 00:42
Az Orbán mikor tenne ilyen, te szerencsétlen?? Már nem kell sokat várni!!! Megfogsz lepődni!
hátakkor
2013. március 11. 14:32
nem nyert, hanem puccsolt. Megyót. megvan a story.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!