Nem vagyok sem gonosz, sem nagyképű

2013. március 10. 13:48

Csípem Kossuthot és a nagy magyar történelmi fazonokat. Interjú.

2013. március 10. 13:48
ByeAlex
MNO

„Kétségtelen, hogy győzelmével megosztottá vált az internet. Sőt általam tisztelt emberek is ordenáré módon nyilatkoznak. Pedig ez csak játék.

A tisztelet olyan fogalom, amelyet én nehezen adok meg. Ezért is van az, hogy általában olyan embereket tisztelek, akik már meghaltak.

Kik azok? Írók, költők?

Nietzschét nagyon szeretem. Nálam ő az író, ő a fickó. És nem csak azért, mert azt mondta: zene nélkül az élet tévedés volna. Kedvenc költőm Villon. Az az irónia és az a fajta mocsok, amit ő megfogalmaz a költeményeiben, óriási! De szeretem Adyt és József Attilát, bár van, aki azt mondja, őket nem lehet egyszerre kedvelni. Csípem Kossuthot és a nagy magyar történelmi fazonokat.

Megmarad magának? Inkább legyen példakép eredeti figuraként, mint azok, akiket stylistok, menedzsmentek találnak ki.

Pedig azt hiszik, hogy engem is megcsinálnak. Azt olvastam, hogy én vagyok a legjobban kitalálva az egész mezőnyben, ez a sapka és a szemüveg. Ehhez azt fűzném hozzá, hogy sapka-szemüveg kombinációban mászkáltam Miskolcon, az avasi lakótelepen is három-négy évvel ezelőtt. Azért, mert nekem ez tetszik. (...)

Májusig minden szavába beleköthetnek a fanyalgók.

Most már meggondolom, hogy mit mondok. Mert az emberek kiforgatnak mindent. Nem vagyok sem gonosz, sem nagyképű. A csávó bemegy az utcáról, és megnyeri. Ez bizony sokakban kicsapta a biztosítékot. Az emberek nem szokták felvállalni a kis forradalmat. Nem én voltam a legrutinosabb, de a dal sokaknak tetszett. A televízióban egy csomó ultrajó emberrel ismerkedtem meg, akik jószívűek, szeretik a munkájukat, és nem érdemlik meg, hogy lehúzzák a műsorukat. Az senkit sem érdekelt, hogy közben továbbra is dolgoztam, tömegközlekedéssel jártam a munkahelyemre, egy tetoválómagazin szerkesztőségébe. A bulvármédia bizonyos »jó fejei« már zaklatják a családomat, a falumat, az ott lakó kedves embereket. Ossza el ezerrel mindenki, amit a következő napokban leírnak rólam.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Fahrenheit 451
2013. április 29. 11:59
"általában olyan embereket tisztelek, akik már meghaltak." Ez az ára? Hogy én hogy tudnék tisztelni olyanokat, akiket még nem... de ha már meghalnának...
kálmi
2013. március 20. 17:56
Jó fej ez a srác.A vidékiekben a nagy többségben van egy alapvető tisztesség, ami mindig is lenyűgözött.
Antigoné
2013. március 20. 17:55
Lehet szimpatikus vagy antipatikus, mindenesetre van a srácban valami. Helyezést én sem várok, országcsoportonként megy a szavazás. Mindenesetre más lesz, mint a többi.
greg
2013. március 11. 09:07
Jellegtelen az egész produkció.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!