Markó Iván türelme

2013. május 28. 18:45

Gulyás tiszteletlenségére, sértő magatartására, nézőt és művészt egyaránt leköpő féregségére Markó türelme volt a válasz.

2013. május 28. 18:45
Joliet Jake Blues
Tutiblog

„A történet adott, végy egy Kossuth-díjas, világhírű művészt és egy szőkített hajú majmot. Markó Ivánt és hogy a fenébe is hívjákot, ezt a Gulyás Mártont. A probléma állítólagos gyökere 130 millió forint, melyet még tavaly kapott a Magyar Fesztivál Balett a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból. A valós gyökere pedig ez a Gulyás gyerek, aki úgy viselkedik, mint Novák Előd egy jó kis antiszemita tüntetésen, aki népiesen nem tudja, hogy hányas a kabát. Markóék csapata Az ember tragédiáját táncolta el, ennek a végén érkezett Gulyás Márton és csapata, Gulyás kezében a megafonnal és úgy üvöltött szerencsétlen, hogy a szőke hajfestéke is belevörösödött. Én egyszerűen pofán basztam volna visszakézből a színpadra lépő provokátort, hiszen hiszek benne, hogy a színház szentély, az előadás pedig áhítat, melyet tiszteletben tartunk. Pláne tiszteletben tart egy színházi ember.

Gulyás tiszteletlenségére, sértő magatartására, nézőt és művészt egyaránt leköpő féregségére Markó türelme volt a válasz. Nem dobta ki, nem verte le, nem köpte le. Azt mondta a késsel-villával enni nem tudó fröcsögő lumpennek, hogy beszéljük meg. Tiszteletem Markó Ivánnak. Gulyás Mártonról mind külsőleg, mind szellemiségében egy másik patkány, viselkedni nem tudó kétlábú, egy bizonyos Novák Előd jut az eszembe. Az is pont ilyen hangos tahó.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 80 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Obulus
2013. augusztus 15. 22:14
Idén mennek az avignoni nemzetközi színházfesztiválra is. Értsd meg, a Krétakör utazó színház, amihez sok pénz kell. "Schilling Árpád művészeti vezetőnk révén a Francia Cirkuszakadémia, a Müncheni Operaház, illetve a Pécs 2010 programévben egyedi, magas színvonalú és szakmailag elismert művészeti tartalmakat hozhattunk létre, melyekkel hazánk kulturális megítélését pozitív irányba mozdíthattuk és a hazai, nemzeti színjátszás gyakorlatára fejthettünk ki pozitív, fejlesztő hatást, amit számos oktatási-szakmai fórumon igyekeztünk tovább is adni."
Obulus
2013. augusztus 11. 22:07
Ez a világhír olyan tipikusan magyar, hogy itthon világhíres. Aki már szellemileg leépült, nem tud újat hozni, annak felesleges erőlködni, jobb, ha abbahagyja.
Obulus
2013. augusztus 11. 22:07
".ja, hogy most nem kapnak 100 milliot..hat sajnos azt most nem kapnak. Pech." Nem pech, hanem tudatos leépítése a szabad, független kulturális intézményeknek. A Krétakör utazó színház, rengeteg külföldi fellépéssel és fesztiválokon való részvételekkel. Csak egy kis szemelvény az utóbbi évekből. hamlet.ws 2007. február 6 - 16: Standard Ideal, Bobigny (Franciaország) Június 1 - 3.: Festspillene i Bergen, Bergen (Norvégia) - beszámoló szeptember 26.: TAM per 2 Fesztivál, Sepsiszentgyörgy (Románia) október 27 - 28.: Meno Fortas Stúdió, Vilnius (Litvánia) A jég 2008. június 2-3.: Festspillene i Bergen, Bergen (Norvégia) Peer Gynt 2007. Május 27 - 30.: Festspillene i Bergen, Bergen (Norvégia) - beszámoló Phaidra 2005. augusztus 9-11: Salzburgi Ünnepi Játékok, Salzburg (Ausztria) augusztus 26-29.: Theater Spektakel, Zürich (Svájc) október 1-5.: Staatstheater Stuttgart, Stuttgart (Németország) - képek október 8-9.: Dialog Fesztivál, Wroclaw (Lengyelország) - beszámoló október 12-16.: Sophiensaele, Berlin (Németország) - beszámoló A Nibelung-lakópark 2006. június 19-21.: NEUE STÜCKE AUS EUROPA - 2006, Wiesbaden (Németország) - beszámoló FEKETEország 2004. november 9.: Paradise Regained, Utrecht (Hollandia) - beszámoló november 11.: Paradise Regained, Rotterdam (Hollandia) 2005. március 22-23., 25-27., 30-31.: MC93 Bobigny, Bobigny (Franciaország) - beszámoló, képek március 2-3.: MC93 Bobigny, Bobigny (Franciaország) - beszámoló, képek május 7-8.: Festival Passages, Nancy (Franciaország) - beszámoló, képek május 13-14.: Grand Theatre, Luxemburg (Luxemburg) május 19-21.: La Comédie de Reims, Reims (Franciaország) szeptember 23.: Nemzetközi Színházi Fesztivál, Nyitra (Szlovákia) - beszámoló szeptember 27.: SIRENS, Nemzetközi Színházi Fesztivál, Vilnius (Litvánia) október 8-9.: Dialog Fesztivál, Wroclaw (Lengyelország) - beszámoló november 22-23.: TNBA, Bordeaux (Franciaország) - beszámoló november 25.: Le Parvis, IBOS, Tarbes (Franciaország) - beszámoló november 29-30.: Maison de la Culture d'Amiens, Amiens (Franciaország) - beszámoló 2006. március 1-4.: Montclair State University, Montclair (Egyesül Államok) - beszámoló, képek március 15 - 18.: Hebbel am Ufer Theater, Berlin (Németország) - beszámoló, képek május 28-29.: Sterijino pozorje Fesztivál, Újvidék (Szerbia) - beszámoló június 17.: NEUE STÜCKE AUS EUROPA - 2006, Wiesbaden (Németország) Október 14-16.: Territory Fesztivál, Moszkva (Oroszország) - beszámoló
Natty Bumppo
2013. június 23. 21:16
A krétakör: 2007-ben is 114.000.000Ft (114 Milla) kormánytámogatás. 2008-ban 100.000.000 (100 Milla) pottyant nekik. Tudjuk nektek járt,most is CSAK nektek jár(na)! Liberál rablóbanda...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!