Nyílt levél a nagykövetnek

2013. június 16. 10:00

Ez volt a nagy csend pillanata. Ahogy a katonaorvos akkor és úgy belebámult a seggünkbe.

2013. június 16. 10:00
Bayer Zsolt
Bayer Zsolt
Magyar Hírlap

De Edward Snowdennek már csak tragédiája és tisztessége van. Mert ki merte mondani, hogy elég. Ez a lényeg, Tisztelt Nagykövet Asszony. Ez az elég.

Elég a PRISM-ből. Elég volt abból, hogy a „terrorellenes harc kulcsfontosságú programjának” keretében az Ön hazája bármilyen adathoz, e-mail-hez hozzáférhet, és bármilyen telefonbeszélgetést lehallgathat.

Elég volt a Fisa-törvényből. „A Fisa lehetővé teszi – az amerikai alkotmány negyedik módosítására hivatkozva –, hogy az amerikai hírszerzés külföldiek adataiban kutakodjon, anélkül, hogy bűncselekmény elkövetésének gyanúja merülne fel.” (Ugye milyen nagy rendező a sors? Éppen a negyedik alkotmánymódosításra hivatkozva gyalázzák meg önök a demokrácia alapeszméjét, hát nem különös véletlen?)

Elég volt abból, hogy az Egyesült Államok elnöke likvidáltathat bárkit. És ezt az „apróságot” Eric Holder, az Önök igazságügy-minisztere jelentette be tavaly, csak úgy, mellékesen, egy egyetemi előadás keretében. Eric Holder arról értekezett, hogy az elnök a teljes igazságügyi és igazságszolgáltatási rendszer kikerülésével ítélhet halálra amerikai állampolgárokat. Holder szerint a kormánynak joga van ehhez. Joga van, hogy „célzott támadással” megöljék saját állampolgá­raikat, vádemelés, bíróság és esküdtszék bevonása nélkül. Természetesen a jogi szöveget titkosították…

Hát mi lett az Ön hazájából, Nagykövet Asszony? Ilyesmit Sztálin, Ceausescu és Honecker merészelt utoljára megtenni a saját állampolgáraival, de legalább titokban tartották, és nem merészeltek büszkék lenni rá. Mi lett az Ön hazájából, Nagykövet Asszony?

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 276 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szalámis hegedű
2013. június 16. 22:06
bajjer! A Q anyád!
Békafa őrnagy
2013. június 16. 21:32
"Joga van, hogy „célzott támadással” megöljék saját állampolgá­raikat" Erről valamiért Jasszin sejk jut eszembe. Meg a 9/11.
Rike
2013. június 16. 21:14
Na, aludjatok jől!
Selamat
2013. június 16. 19:16
Több mint 24 óra elmúlt a cikk megjelenése óta, és Tsakopoulos Kounalakis nagykövetasszony még mindig nem rohant ki az utcára gyalázni azokat, akik földbe tiporják a demokráciát. Ki a fene látott még ilyen, demokrácia kiválogatós nagykövetet?? Miközben miszisz Clinton meg forog az ágyában.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!