Andrew G. Vajna pénzt oszt

2013. június 12. 13:41

Milyen közönségfilm lesz az, amit az utolsó szögig az adófizetők pénzén finanszíroznak? Olyan, amiről bizonyosan tudható, hogy nem kell majd a kutyának sem.

2013. június 12. 13:41
narancsblog
Magyar Narancs

„Legalább a magyar film felől nyugodtak lehetünk ebben a nehéz világ körüli helyzetben, mert az meg van mentve. Ki van ragadva az önkormányzatiság korrupt karmai közül, s rá van terelve a helyes útra. Emlékeznek önök az Argóra? Szerencsétlen magyar színészek és celebek próbáltak úgy tenni benne, mintha Guy Ritchie és nem Árpa Attila rendezné őket. A film anno rohadtul nem hozta a várt nézőszámot, bár ezt nyilván élből tudják cáfolni, s arról is van biztosan hiteles adat, hogy megvásárolta harminckét ország és Moldávia is, meg eladták az összes tévének satöbbi, satöbbi, valójában az egész úgy nézett ki, mint valami középiskolás próbálkozás, amibe beszálltak a szülők is, hogy meglepjék Éva nénit az érettségi bankettre.

Ja, közönségfilm volt, arra meg a magyar filmgyártásnak – mint tudjuk – nagy szüksége van. De milyen közönségfilm lesz az, amit az utolsó szögig az adófizetők pénzén finanszíroznak? Olyan, amiről bizonyosan tudható, hogy nem kell majd a kutyának sem, különben az is tett volna bele pénzt, aki keresni akar rajta. Ezen nyilván csak az alkotók akarnak keresni, vagy még ők sem, nemesebb annál az ő küldetésük: a magyar filmet akarják megújítani általa. S a magas döntőbizottság is ezt vette észre bennük, s honorálta szerény lehetőségei szerint.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
VakzKommondor
2013. szeptember 28. 23:20
Miért milyen foci lesz amit közösségi pénzből, pénzmosás keretében antisporttolók végeznek? A képlet ugyan az. A válasz is: vállalhatatlanul szar.
Obulus
2013. augusztus 14. 11:57
Közönségfilmekre nem kell az adófizetők pénzét költeni, mert azok általában behozzák a film árát. Producerek is úgy működnek, mint a könyvkiadók, hogy kiadnak tíz (szar) sikernek szánt könyvet, amit sokan olvasnak, és akkor ki tudnak adni öt olyan értékes irodalmat, ami kevés embert érdekel, de szakmai presztízs szempontjából fontos.
korona
2013. június 13. 12:40
Mit tud a zsidó? MEGVÁSÁROL. Nem maga komponálja az illető művet (még Mendellsohn vagy Einstein sem), hanem összevásárolja a "bútorokat", és "berendezi" a szobát. Ám az ilyen pecsvörk azonnal felismerhető, mert másmilyen, mint amilyent egy kersztény csinál. Tehát: kilóg a lóláb. Igen, az a lóláb a Sátán lába. Önökre hagyom, milyen elemekből "alkotta" meg Einstein a "relatívitási elméletét" (amely valójában soha ki nem lett próbálva!) vagy hogyan hazudják az evolúciót, és MIÉRT. Bizony, céllal.
disfear
2013. június 13. 03:43
Ez egy nettó baromság, amit írnak. Sőt! Én eddig kellemesen csalódtam a FilmAlap eddigi működésében! Mert: oké szerveztek fórumokat ahol egyelőre itt volt Oliver Stone, és Joe Eszterhas. Oké, ez két név, meg csak sima forum, de akkor is, eddig mi volt? Miki bácsi, meg Tarr Béla. Akiknek a művészetét el lehet ismerni, de istenigazából senki mást nem engedtek a vájúhoz. Panaskzodtak, hogy jajj nincs pénz, nincs pénz, közbe 4 milliárdokból forgattak teheneket legelni a pusztában. Amit szerintem olcsóbban is ki lehetett volna hozni:) Szóval én erre azt mondom: kapják be! Semmi más témában nem vagoyk dühös de ebben elkeserít a narancsos hozzállás. Ott savazzunk ahol kell! Bevallom én is féltem, hogy a Fidesz-kormány rakásra fogja gyártani a Sacra Coronákat, de egyelőre erre nem utalnak jelek, hanem, hogy a tényleg érdekes, és sikerszagú sztorikat veszik elő. A másik: igen kedves cikkiró, kurvára nem értessz hozzá. Magyarországon sajnos valszeg SOSE fogja a piac eltartani a filmgyártást, ezért van arra szükség, hogy MINÉL több műfajű filmet támogasson az állam. És mit ad Isten? Mundruczó ugyanúgy forgat, Pálffy (aki tehetséges) egyelőre fejlesztésre kapott pénzt a Toldira, szóval mi a probléma? Az hogy most kapott az Argó, ami valljuk be, még igy is ezerszer jobb volt mint pld az "Egy szoknya egy nadrág". c. rémségek. Szóval most áljon meg a menet, mert a céltalan kormányfikázásnak az lesz az értelme, hogy le fogom szarni, ha a Narancs valami olyan ellen fog szót emelni, amiért mondjuk tényleg kéne...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!