Szendvics

2013. július 21. 14:50

Jó hírem van! Az Orbán lányok épp olyanok, amilyennek lennie kell, két huszonéves, csupa mosoly, jókedvű egyetemistának, itthon és mindenütt a világban.

2013. július 21. 14:50
Horváth Dorka
horvathdorka

„Jó hírem van! Az Orbán lányok épp olyanok, amilyennek lennie kell, két huszonéves, csupa mosoly, jókedvű egyetemistának, itthon és mindenütt a világban. Igazán nem látszik rajtuk, hogy Orbán a vezetéknevük. (…)

Pedig attól féltem, hogy ők mások. Gondoltam, szegények otthon is a nemzeti együttműködés szellemében kénytelen élni, amely sehogyan sem egyeztethető össze a Balatonsounddal, na meg a szendviccsel. A rendszerbe, ahol egykor volt fiatalok, egyre nagyobb pocakkal és egyre vizenyősebb tekintettel akarnak gátat szabni a szabad akaratnak, aligha férne bele a VIP-szektorban előadott csivitelős randalírozás. És mégis. A miniszterelnök lányai ott és így mulattak. Íme, a bizonyíték, hogy a kormányzati séma, az állami forma, amibe módszeresen belecsöpögtetnének minket, hogy csöndben megkössünk, mégsem egészen olyan, amilyentől féltünk. Talán mégsem olyan elviselhetetlenül ez az egész.

Ha valaki nagyban gondolkodik, méretes tervei vannak, jobb mindenekelőtt kicsiben kipróbálni a modellt, okosan letesztelni, hogy működőképes-e. Ha Ráhel és Sára végigment a kísérleten és mégis normális magyar fiatalok tudtak maradni, akkor talán nekünk sem kell rettegve iskolába engedni a gyerekeinket.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Fakuttya
2013. december 27. 21:55
Na bazmeg, Arcokon olyan ótvaros, repedtsarkú félállati részeg tripperes kurvák baszódnak, hogy oda már magára valamit is adó ember nem megy - teszem hozzá: sajnos. Az a banda többet érdemelne, mint a nemzet söpredéke.
ballada
2013. december 21. 17:00
"A miniszterelnök lányai ott és így mulattak." Senkinek semmi köze hozzá ,nem téma ,fölösleges naponta cikkezni róluk.Inkább bajnai a kölkeit miért a kamerával háttal álíttata be ,ballibsi segnyaló firkászok mennyi lóvét kaptatok a takarásért , bajnai kölkök nem olyanok mint más gyerekei ,miért félti bajnai őket ,tegyük már őket is pellengérre ,milyenek ,hasolitanak e az apjuk róka pofájára ,van bennük szégyen az apjuk törekvései kapcsán,tudnak e nyugodtan aludni mig a hazájukat a saját apkuk húzza ki alóluk.
Fakuttya
2013. augusztus 01. 16:28
Kendelány meg a fasztudjahanyadik mozgalmár Dorka. Naugye. Azokon lovagoljatok, nyereg nélkül.
nemzeti nick
2013. július 23. 17:42
Én utálom Orbánt, mint a szart de nagyon unom, a sok faszt, aki a gyerekeivel foglalkozik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!