Tájkép Hoffmann Rózsa után

2013. augusztus 28. 16:55

A politikai maszlag egyházi csomagolásának gyomorforgató kortárs árusítása egyáltalán nem tudja elhomályosítani a megütközést: milyen tanévnyitó az, amely gyerekek nélkül zajlik?

2013. augusztus 28. 16:55
autognomia
Hacsaknem

Ellenben van valami, egészen szürreálisan felháborító abban, ahogy egy diákok nélkül zajló tanévnyitón, egy politikailag manipulált báb azon örömködik a templom falai közötti áhítatos légtérben, hogy ténykedéseink köszönhetően mára mintegy negyven köznevelési intézmény tartozik az egyház fenntartásába. »Az a cél, hogy mind több gyermek részesüljön keresztény nevelésben, hogy szívja magába óvodás és iskolás korban azokat az értékeket, amelyeken Európa és Magyarország felépült.«

Akkor itt álljunk meg egy szóra, mert kicsit összezavarodtam. Ha jól értem, a Magyar Szocialista Munkáspárt egykori oszlopos tagja, 25 év távlatából, hithű, felkent keresztényként (a sorok között a szekularizáció kommunista ármányának elutasítása mentén) kardoskodik a világi iskolákban kötelezően választható erkölcs és hittan mellett. Nem mintha az MSZMP-ből nem vezethetne egyenes út az isteni igazság megismerése felé, de úgy tűnik: a hitelességi deficit nem csupán az egri bazilikát rázza meg alapjaiban, hanem sajnos az egész köznevelési rendszer szívja meg. Hogy hoffmannrózsásan plasztikus legyek. És van itt még valami.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Felebarát
2013. augusztus 29. 06:43
erkölcs vagy etika?...nem mindegy... kérdezd meg mostanság az embereket szivesen tanittatnák e egy pappal az erkölcsöt a gyerekeinek...teszem hozzá a sztereótipiák miatt...
szalámis hegedű
2013. augusztus 29. 06:40
Ennek a némbernek sikerült kotonnal, szopás által, miatyánkat mormolva teherbe esnie.
trabantkombi
2013. augusztus 28. 20:34
Követelem, hogy augusztus huszadikán orbán baltás dagi focista elvtárs jobbját is hordozzák körbe!!! Agyarország jobban teljesít!!!! 2014!!!!
narmer
2013. augusztus 28. 18:59
Mi a francér kell ezen rugózni már egy fél napja? Nem szégyellik magukat akik a türelmet hírdetik, de habzik a szájuk, amikor csak annyit hallanak, hogy erkölcs.Nem vagyok Hoffmann Rózsa hívő, de ha nekem azt skandálnák,hogy Rózsát a Dunába Hoffmann Rózsát utána meg sem állnék a Wiesenthal központig, és az egész Hahát feljelenteném.Micsoda aljas viselkedés ez?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!