A punk meg a kiskunhalasi tanács

2013. augusztus 11. 09:12

Ebből hámozza ki valaki, hogy egy, a hivatalból érkező hívás kinek az érdekeit és akaratát tükrözi.

2013. augusztus 11. 09:12
Balogh Ákos Gergely
Mandiner

„Megérkeztünk a kedélyes nyolcvanas évekbe, ismét punkkoncerteket tilt be a tanács.” –így ajánlja a Facebookon a hvg.hu Nyüzsi Lecke mai elvtársaknak PiCsa-ügyben című írását. A történet egy másik Facebook-bejegyzéssel indult, amiben a HétköznaPI CSAlódások bejelentette, hogy elmarad a kiskunhalasi koncertjük:

„Ma délelőtt pedig felhívtak a hivatalból: »Csaba, ha komolyan gondoltad ezt az Orbán ellenes koncertet, akkor jól meg kell kapaszkodnod, mert egyesek ki fognak csinálni!« Akkor még nem értettem miről beszélnek, mert nem tudtam, hogy a PiCsa turné szlogenje: KapdbeViktour! Engem a politika már rég nem érdekel, de ez tényleg durva! A legsürgősebben vissza kell mondani ezt a bandát!”

Ez a poszt kapott aztán olyan értelmezést számos helyen, hogy önkormányzati nyomásra marad el a szeptemberi koncert a Freedom Music Clubban. A fenti figyelmeztetést lehet éppen a (polgármesteri) hivatalból érkező nyomásgyakorlásként értelmezni, ha valaki akarja, de az már kimaradt a legtöbb hírből, hogy milyen vezetésű hivatalról van szó. A közel 30 ezres lélekszámú Kiskunhalas ugyanis azon néhány nagyobb település közé tartozik, ahol 2010-ben nem tudott győzni a Fidesz: 

Kiskunhalas_polgarmester_2010.jpg

Az MSZP nem állított önálló jelöltet, hanem a fideszes Lukács László legyőzésével megválasztott Gyovai Istvánt támogatta, akit a Jövőnk Halas Egyesület indított (1994 és 1998, majd 2002 és 2010 között MSZP-s polgármestere volt a városnak – 2006 után fideszes testületi többséggel –, Várnai László azóta már a DK-t erősíti). A testületben a Fidesz 7 képviselői helyet szerzett három éve, így ott sem volt többsége, a polgármester az MSZP-ből, a Jövőnk Halas Egyesületből és a Fideszből az előző ciklusban távozó két független képviselőből álló koalícióra támaszkodva indult neki a ciklusnak (a hét képviselőből négyen főállású alpolgármesteri, hárman bizottsági elnöki megbízatást vállaltak). Az MSZP-s és fideszes belviszályokban korábban sem szűkölködő halasi közélet azóta sem lett sokkal egyszerűbb, a Fidesz 2011-ben sikertelenül kezdeményezte az önkormányzat feloszlatását, de a szivárvány-koalíció megszűnt időközben. Ebből hámozza ki valaki, hogy egy, a hivatalból érkező hívás kinek az érdekeit és akaratát tükrözi.

A punk banda turnénaptárjából egyébként kiderül, hogy a turné során léptek már fel a nyáron direkt kormányzati irányítás alá tartozó helyszínen is, amikor a zánkai Új Nemzedék Központban koncerteztek az EFOTT-on.

hetkoznapi_csalodasok_kapdbeviktour_uj_nemzedek.jpg

Ahol természetesen Viktor-ügyi számukat is előadták (a videó nem ott, hanem a fővárosi Dürer Kertben készült):

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
müller
2013. augusztus 14. 00:16
Mindent a Fidesz tilt be, amit nem, azt is. Ózdon is betiltották a vizet, aztán betiltották a vízbetiltást. Ebből is látszik, mekkora fasiszták! Ezek még a vízcsapot kinyitni is csak antidemoratikus módszerekkel tudják!
várúr
2013. augusztus 13. 18:51
Leírtam már párszor: Kiskunhalas NEM fideszes vezetésű. Hiába. A ballibeknek kell az ordas hazudozás, mint éhezőnek a falat kenyér. Nem mellesleg ez a PICSA nevű együttes a ballib "kultúrfölény" hű tükre. Hétközna Picsafüst az egész banda.
Burkus Gordon
2013. augusztus 13. 18:51
A Csegevarásokat inkább a Lipótra kéne vinni.
dávid
2013. augusztus 13. 18:51
hehehe, inkább trafikozz egy kicsit az úgyis olyan friss és még nem lerágott.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!