Metróval is bukhatja a Fidesz Budapestet

2013. augusztus 22. 16:06

Budapest azonban épp azért kormányellenes, mert magasabb az átlagos IQ az országos átlagnál.

2013. augusztus 22. 16:06
Hakapeszi Miki
Mentális Deficit

„A fővárosban kisebb az ócska hazugságokkal megvezethető idióták aránya mint vidéken, jelen pillanatban Budapest elhajtaná a fülkeforradalmár bandát a halál faszára. Kijön erről a friss felmérés, két nappal később pedig már nevezi is ki a Vezér egyik hű fegyverhordozóját, hogy dolgozzon rá a metró engedélyeire, nehogy ne legyen kész a választás előtt.

Valamiért azt gondolják a narancsos főmuftik, hogy a metró az átlagpestinek nagy öröm. Olyan, mint a Malév, az is hiányzik minden egészséges magyarnak. A metróra ráadásul a panelproli is felszállhat, aztán tudja, hova kell tenni az ikszet. De ez kurvára nem így van. Szegény ökörsütő Samsula is hogy pedálozott a félkész M0-val, de a nép tett az MDF-kormányra magasról. Szerencsétlen szocik is azt hitték később, hogy majd az átadott autópályák hosszával egyenesen arányban nő a szavazóik száma, de kiderült, hogy egy nagy szart.

Metrót persze majd' 50 éve nem adtak át, jobban is érinti az emberek mindennapi életét. Budapest azonban épp azért kormányellenes, mert magasabb az átlagos IQ az országos átlagnál. Itt nem lehet bemagyarázni, hogy mennyire fasza a metró, ha a célcsoport tud olvasni és látja mennyibe került. Azt is séróból leveszik a fővárosi nagyarcok, hogy a Fidesznek köze nincs hozzá, csak a babérokat akarja learatni.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 72 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
packó_
2013. augusztus 22. 19:34
hogy a magas ikuju kurva anyját a cikk törzsi szerzőjének
kjkj945
2013. augusztus 22. 18:53
ha ka peszi I Q rva
WLaci
2013. augusztus 22. 18:27
Na mi van vidéki majmok fáj az igazság?
Teknős
2013. augusztus 22. 18:18
Azért ne felejtsünk ám el valamit Budapesttel kapcsolatban megjegyezni! A budapesti szavazat eddig a legtöbbet érte, mert sokkal kevesebb ember választott meg egy képviselőt, mint Pest megyében. Gyanítom, ezért is sérült annyira a demokrácia, mert ez az aránytalanság, most megváltozott. Már nem annyira értékes a budapesti szavazó.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!