Őszinte tanévnyitó

2013. augusztus 31. 14:45

Ma, amikor negyedszer szedjük össze és osztjuk ki újra a tankönyvcsomagokat, végre kijelenhetjük, hogy szakítva a pedagógus hagyományokkal, nem henyéltük át a nyarat.

2013. augusztus 31. 14:45
Litkai Gergely
FN24

„Kedves középszerűek! Kedves szegények! Kedves államtitkár asszony! Nagy nap ez a mai, hiszen 2010 óta minden nap nagy, jelentőséggel teli és többségtől duzzadó. Ma, amikor negyedszer szedjük össze és osztjuk ki újra a tankönyvcsomagokat két lágyéksérves szabotőr, két középszerű napközis tanárnő és a minisztérium fotósa jelenlétében, végre kijelenhetjük, hogy szakítva a pedagógus hagyományokkal, nem henyéltük át a nyarat. De a Minisztérium sem pihent, nomen est omen, emberi és erőforrás volt egész nyáron. Még egy hete is módosították a közoktatási törvényt, hiszen a hosszú távú tervezés fontos az oktatásban, és manapság egy hét már jóval hosszabb táv, mint amihez hozzászokhattunk. Köszönjük a két rolni vécépapírt, amit ünnepélyes keretek között vehettünk át, és azt a 12 új álláshelyet, amiből 16 szűnt meg. Most már tudjuk, milyen szöveges példával fogjuk illusztrálni a negatív számokat az alsósoknak. (...)

Megkaptuk azt a levelet is, hogy csak életveszélyes dolgok karbantartására van lehetőség, ezért a fiú és a lányvécében visszacseréltük a rovásírásos táblákat, mert elég sok életveszélyes fenyegetést kaptunk miattuk. Pedig ezeknek kitételét előző levelükben javasolták.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pierre bayle
2013. szeptember 01. 10:10
Azt mondja nekem tegnap futballozás után a vérfideszes pedagógus barátom, hogy amennyiben ez így marad, nem fog rájuk szavazni többet. Mert hát a lét mégiscsak megelőzi a tudatot.
Zokni
2013. szeptember 01. 09:47
A "... rovásírásos táblákat... kitételét... levelükben javasolták.”" - írja. Ez komoly? Akkor majd utódaink ezt olvashatják a piszoárnál a falra firkálva? "... ..." [HA RÖVID A FASZOD KÖZELEBB KELL ÁLLNI, NEM KELL A DESZKÁT MINDJÁRT LEPISÁLNI!]
Akitlosz
2013. szeptember 01. 04:05
A negatív számokat könnyű illusztrálni. Ha 12-en utaznak a buszon, és közülük egy megállónál 18-an leszállnak, akkor a következő megállónál még 6 utasnak kell felszállnia a buszra ahhoz, hogy a buszon ne utazzon senki.
Nemzeti Mutyikos
2013. szeptember 01. 00:45
a sok fidesznaci mindig arra a kurva tokorre allergias...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!