Rezsicsökkentés: nemzeti ügy vagy zártkörű házibuli?

2013. szeptember 19. 14:54

De aki nem írt alá, és nem a Fidesz szimpatizánsok táborát erősíti, annak nincs joga tudni, mire számíthat rezsicsökkentésügyileg?

2013. szeptember 19. 14:54
autognomia
Hacsaknem

E fontos mozzanatok tudatában olvasom, hogy kivezették a Fidesz rezsicsökkentésről szóló szigetvári fórumáról az Együtt-PM országgyűlési képviselőjelöltjét, Berkecz Balázst. A jelölt maradhatott volna, ha aláírásával támogatja a rezsicsökkentést. Ezen a ponton, azt hiszem, elvesztettem a fonalat. Az is lehet, hogy valami kimaradt nekem. És bár lassan igen nehezemre fog esni, hogy sírvaröhögés nélkül, komoly pofával, komolyan tudjam venni a rezsicsökkentésről szóló híradások bármelyikét, ez most túltesz mindegyiken.

Vegyük át még egyszer: a Fidesz számára nemzeti ügy a rezsicsökkentés. Ezzel összefüggő kétharmados rettegésének legyőzése érdekében aláírásokat gyűjt (a Kubatov lista aktualizálása mellett) azért is, hogy nehogy kiderüljön, Magyarországon a nép, szíve szerint a rezsiemelést támogatná. Majd mikor összegyűlt a kereken két és fél milla csökkenést (!) támogató aláírás, a párt hálálkodó leveleket küld szét pontosan ennek a két és fél milliónak, miszerint venne részt léccilécci az országos hálálkodó turné hozzá legközelebb eső állomásán szervezett fórumon. Ahol majd tájékoztatják múltról, jövőről, és imába foglalják a nevét. Eddig világos.

Értem én, hogy aki nem írt alá, annak nincs mit megköszönni. De aki nem írt alá, és nem a Fidesz szimpatizánsok táborát erősíti, annak nincs joga tudni, mire számíthat rezsicsökkentésügyileg? Akiről lehet tudni, hogy nem a mi kutyánk kölyke, az nem vehet részt egy nyilvános lakossági fórumon? Vagy a rezsicsökkentéses hakni csupán egy önkényesen korlátozott nyilvánosságnak szól? Ha a rezsicsökkentés valóban nemzeti ügy, hogyan lehetséges, hogy egyeseket mégis ki lehet zárni belőle? Mert ha mondjuk ki van írva, hogy zártkörű házibuli, akkor Berkecz Balázs, vagy X és Y nem tolja oda az arcát, főleg, hogy meghívót sem kapott. Én se frekventálom az olyan helyeket, ahol nem szívesen látnak, vagy ahol nem jön be a pofám.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 109 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Taxin
2013. szeptember 20. 01:11
A bádogfaszú kutyapártot az illegális raliversenyzőkkel szembe!
=nessuno=
2013. szeptember 20. 00:30
Kérjünk inkább adócsökkentést! Legyen az ÁFA 5%! Nem örülnétek? Akinek nem tetszik, nem támogatja, az hülye. :))) Ja és a benzin se legyen 300 forintnál több. Uzsorás MOL!
1istvan
2013. szeptember 19. 19:51
most rágódtok a hülyegyerek epmes miatt. a buli azoknak volt akik aláírták. ők kaptak meghívót, menjenek ha akarnak megköszönik nekik. és beszélgetnek. az epmes hülyegyerek mit akart, mit köszönjenek meg neki? ráadásul nem is volt meghívója. mint kiszel tünde, de őt se engedték a bálba.
ballada
2013. szeptember 19. 16:57
Akinek baja van a rezsi csökkentéssel többet szándékozik fizetni az keresse fel a szolgáltatók kirendeltségét ,írásban kérvényezze meg de csak saját magának ,hogy többet óhajt fizetni a fogyasztásokért ,ne itt hőbörögjön ,ne itt aggódjon ,ne itt siránkozzon ,hogy több pénz marad a pénztárcájában.Mindenkinek meg van adva a lehetőség hivatalos úton dobálja ki a pénzt a pénztárcájából .Azoktól pedig ne vitassa el a rezsi csökkentést akik élnek vele.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!