Vidnyánszky, a lojális kisember

2013. szeptember 18. 11:51

Egyáltalán nem az a baj Vidnyánszkyval, hogy a jobboldalhoz lojális, hanem az, hogy folyamatosan fröcsög még mielőtt bármit is bizonyított volna.

2013. szeptember 18. 11:51
autognomia
Hacsaknem

Úgyhogy egyáltalán nem az a baj Vidnyánszkyval, hogy a jobboldalhoz lojális, hanem az, hogy folyamatosan fröcsög még mielőtt bármit is bizonyított volna. Nagyon helyes, hogy hisz színháza igazságában, ám ez akkor volna igazán értékelendő tulajdonság, ha mások színházának igazságát nem akarná fáradhatatlanul és eszelősen megkérdőjelezni. Főleg nem úgy, hogy tíz percet látott belőle.

Olyan színházszerető emberként, aki szerint az Alföldi-féle színháznak pontosan ugyanolyan létjogosultsága van, mint a Vidnyánszky-félének, mindenképpen telt házas előadásokat, és zajos sikereket kívánok a felszentelt (!) Nemzeti igazgatójának. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy az ilyen ostoba nyilatkozatok egyáltalán nem ezt az ügyet szolgálják. Félek, hogy akinek az egyetlen objektív mérce saját kirekesztő igazsága, az politikai segítség nélkül igencsak alulmarad. Félek, hogy akik mostanig a Nemzeti Színházba jártak, egyáltalán nem díjazzák ezt a sokadik lekicsinylő minősítést. Szomorú lenne, ha kilincselni kellene a teltházért, de ennél sokkal szomorúbb lesz ezért a kudarcért másokra mutogatva magyarázkodni.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Viator
2016. szeptember 06. 19:18
Vidnyánszky már elég sok színházban, jópár darabbal bizonyított. Az meg külön vicces, hogy az összes félkegyelmű libsi azon a bizonyos 10 percen lovagol. Ezek szerint nekik az egész tányér levest meg kell enniük ahhoz, hogy felismerjék: a szakács elsózta.
flora_
2014. május 05. 22:36
Ja, bocs, aki még nem látott tőle egy darabot sem, az szerintem inkább ne....
BőröndÖdön
2013. szeptember 20. 13:26
Atika egy igazi fidesz-káder...
Obulus
2013. szeptember 20. 08:52
Mit ne, flóra?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!