Nyílt levél Mezey Katalinhoz

2013. szeptember 13. 15:45

Mivel tudja bizonyítani Mezey Katalin, hogy a kései Kádár-rendszer „kivételes módon elismerte” Nádas Pétert és Esterházy Pétert?

2013. szeptember 13. 15:45
Ungváry Krisztián
Élet és Irodalom

Hiába jelentek meg érdemi cáfolatok Csontos János irodalmi »Rózsadombi paktum« összeesküvés-elméletével kapcsolatban, Mezey Katalin az ÉS szeptember 6-i számában mégis megpróbálkozott azzal, hogy hitelesítse Csontos írását, illetve magyarázza rágalmainak egy részét (Viselt dolgainkról, 2013/36.). Amelyeket meg nem tudott mentegetni, azokat azzal intézte el, hogy nem kíván reagálni arra, ami Csontost nevetségessé teszi.

A bocsánatkérést, a szégyenérzetet az alantas rágalmakért, a Csontos által hangoztatott »szöveg és erkölcs összhangjának« hiányát fel sem veti. Hiába derült ki, hogy Csontos állításával ellentétben sem Esterházy, sem Nádas nem találkozott Aczél Györggyel abból a célból, hogy »lejátsszák a színpadról a korszerűtlen generációt« – akik alatt Mezey nyilván a számára kedves írókat érti – mindez nem számít neki semmit. Megismétlődnek a vádak: Nádast és Esterházyt a pártállam támogatta, »kivételes módon elismerte őket és egyengette írói pályájukat«. Magyarán: Csontos csak lényegtelen formális kérdésben tévedett, alapvetően igaza van a »se non è vero è ben trovato« (ha nem is igaz, de jól van mondva) szólás alapján. (...)

A Kádár-rendszerrel is foglalkozó történészként tehát az a véleményem, hogy Mezey állításai finoman szólva is meglepőek és magyarázatra szorulnak. Ha el szeretné kerülni, hogy írása alaptalan rágalmazásnak tűnjön, néhány kérdésre válaszolnia kellene a nyilvánosság előtt.

1. Mivel tudja bizonyítani, hogy a kései Kádár-rendszer »kivételes módon elismerte« Nádas Pétert és Esterházy Pétert?

2. Hogyan egyengette a kései Kádár-rendszer fent nevezett személyek pályáját?

3. Hajlandó-e felkutatni és közzétenni azt a »szakértői állásfoglalást«, amelyre írásában pontatlanul hivatkozott?

4. Ha elsősorban azok az állambiztonsági jelentések érdeklik, amelyek róla és köréről készültek, akkor tett-e valamit ő mint a kormány által maximálisan támogatott Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozatának vezetője, illetve kezdeményezésére a Magyar Művészeti Akadémia annak érdekében, hogy a jelenleg elzárt titkosszolgálati iratok –melyek kutathatóságát a jelenlegi kormányzat akadályozza – kutathatóak legyenek? Ha nem, miért nem?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 73 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
enes
2013. szeptember 14. 10:01
Ha jól tudom: az Esterházy papa ügynök volt. A titkosszolgálat tudta "segíteni" a fiút. Hiszen a "mi kutyánk kölyke"...
Krupp Skya
2013. szeptember 14. 06:17
Krisztike kár az erőlködés főnököd megmondta hazudtok minden hullámhosszon.
Taxin
2013. szeptember 14. 02:20
A kedves papa a kurvaanyázó TIB-es álrendszerváltó hisztérika. http://arokaso.blog.hu/2008/07/09/ungvary_rudolf Dupla nulla.
narmer
2013. szeptember 13. 20:31
Mindenüket kiadták, kell egyéb bizonyíték? Hajnóczy bezzeg nem volt elkényeztetve.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!