Pártfinanszírozási mizéria: a Fidesz teljesíti Gyurcsány kívánságát?

2013. október 20. 12:28

A négy éve folyamatosan kétpofára zabáló kutya rámordult a nyolc év alatt többször is jóllakott ebre. Hát nem gyönyörű?

2013. október 20. 12:28
autognomia
Hacsaknem

Hiába na, van annak egy icipici perverzitással ízesített bája, amikor a Fidesz önként dalolva teljesíti Gyurcsány Ferenc kívánságát. A Fidesz, mint komoly, minden gyanú felett álló, makulátlanul erkölcsös politikai párt Ferencünk elejtett félmondatába kapaszkodva ismeretlen tettes ellen legkésőbb hétfőn feljelentést tesz az ügyészségen. A feljelentési menüben csalás, költségvetési csalás, magán- és közokirat-hamisítás, valamint hivatali visszaélés gyanúja szerepel. (...)

A sztori egyik lehetséges olvasata az lehet, hogy Gyurcsány elért egy kisebbfajta célt. Újra tematizálta a közbeszédet, szenvedélyesen kézbe vette a politikai show irányítását, vagyis ráült a gázsütőre. Akik most feljelentik, még akár az ő malmára is hajthatják a vizet, mert újra egy Gyurcsány-ügy lesz napirendben. (Ilyen értelemben az ún. Sukoró-ügy is neki kedvezett, amennyiben mégis csak visszahozta a politikába.) Veszíteni valója nincsen, ő mindenképpen csak nyerhet. Amilyen mélyen volt ő, annál már csak feljebb van. Az igazi kérdés az, hogy kivel szemben nyer Gyurcsány? Vajon a Fidesszel vagy az MSZP-vel szemben?

A másik lehetséges olvasat szerint a magyar társadalom napi politikával együtt nem élő/szelektíven együtt élő, igen véges kollektív memóriája lehetővé teszi, hogy a korábbi pártfinanszírozási mizéria ismeretének hiányában a közvélemény az MSZP-re (és Gyurcsányra) újfent ráhúzza a vizes lepedőt. Ilyen értelemben jogos lehet a DK elnökével szemben ama észrevétel, hogy már megint átmenetileg elveszítette a józan ítélőképességét, és hogy elszabadult hajóágyú gyanánt meggondolatlanul, nem megfelelő időben tematizálta ezzel a kényes kérdéssel a közbeszédet. Mert semmiféle érdemi elszámoltatás nem lesz itt, legfeljebb újabb propagandakampány épül odavetett félmondatainak köszönhetően.

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 186 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
6qwasyx
2013. október 20. 19:35
Orbán: Csaltunk? Igen! Majd jönnek a jogászok meg megvédenek, oszt jónapot.!
Felebarát
2013. október 20. 18:28
impresszum "Együttműködünk állami intézményekkel, pártokkal, civil szervezetekkel, valamint a társadalmi elit egy részével. Hosszú távú célként szeretnénk elsősorban a fejlesztési politika területén a regionális és nemzetközi együttműködést a jövőben tovább mélyíteni. Partnereinkkel együtt hozzájárulunk egy olyan nemzetközi rend megvalósításához, amely minden ország számára lehetővé teszi a szabad fejlődést és az önálló felelősségvállalást."
Felebarát
2013. október 20. 18:27
http://www.kas.de/ungarn/hu/publications/35294/
Felebarát
2013. október 20. 18:25
http://www.kas.de/ungarn/hu/publications/35032/ itt is véletlenül voltak ott :D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!