Az se alkotmányellenes, ami az

2013. október 18. 13:58

A kétharmados többség azt a szokást követte, hogy az alkotmányellenességet az alkotmányon belülre kell helyezni, mert ha az alaptörvény egyes részei egymásnak mondanak ellent, azzal az AB nem foglalkozhat.

2013. október 18. 13:58
Domány András
hvg.hu

Az AB-hoz benyújtott panaszban is szereplő kifogások lényege egyébként az, hogy ezek az iratok a panaszosok tulajdonát képezték, elvételük tehát ellentétes a tulajdonhoz fűződő alkotmányos joggal. A kisajátítás feltételei pedig, ha ilyen esetben ez a fogalom egyáltalán használható, nem teljesülnek. Ráadásul az intézet az iratokat a tudományos szabályoknak megfelelően kezelte, és azokat bárki szabadon kutathatta több mint húsz éve, amit különben senki nem is vont kétségbe. A szorosan vett pártiratokról ‒ a személyi anyagok kivételével ‒ egyébként már korábban is azt mondta a törvény, hogy ezek az állam tulajdonában vannak, de ettől még őrizhette őket a PTI.(...)

A kétharmados többség azt a szokást követte, hogy az alkotmányellenességet az alkotmányon belülre kell helyezni, mert ha az alaptörvény egyes részei egymásnak mondanak ellent, azzal az AB nem foglalkozhat. Ezért aztán kilenc hónappal a levéltári törvény módosítása után, 2013 márciusában az alaptörvény negyedik módosításával magába az alaptörvénybe emelték be, hogy az egykori pártiratoknak közlevéltárban a helyük. Tehát az AB előtt folyamatban lévő ügybe szólt bele a parlamenti többség úgy ‒ talán kedvezőtlen határozattól tartva? ‒, hogy lényegében kivette a döntést a bírák kezéből. Ők pedig mi mást tehettek, mint hogy hosszú töprengés után azt mondták: nem tehetnek semmit.” 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
drkovax
2013. november 02. 11:39
Nem meri kiírni: PTI = Párttörténeti Intézet. Egyébként meg a valódi "ügynökiratok" a téma: a párt belső anyagai, jelentései, utasításai, a diktatúra döntéseinek dokumentumai. Ezt akarják "magántulajdonként" megtartani (már amit eddig le nem daráltak, élve a "tulajdonjogukkal" ...).
nyugalmazott tanár
2013. október 27. 19:36
A maffiabaloldal trükkje az, hogy a tisztességtelenséget beemeli a gyakorlatába, és akkor az már "mi az, hogy, naná, nagyon is" lesz. De ezt a trükköt rávetíteni az alkotmányosságra, nos meglehetősen eszement nagy baromság.
Thasaidon
2013. október 27. 19:36
A kormánypárt féktelen alaptörvény-módosítgatási hevületét nem lehet eléggé kritizálni. Azonban egy alkotmányos rendelkezés fogalmilag nem lehet alkotmányellenes. Pont. Ezen fölösleges sírni. Az AB-nak igaza volt a cikk bevezetőjében idézett mondatban. Az más kérdés, hogy lehet, hosszú távon jobban járna az ország, ha pl. Kiss László álláspontja érvényesülne. De attól még az AB-nak nem hatásköre az alaptörvény rendelkezéseinek megsemmisítése.
Messire
2013. október 22. 14:41
(H)ülye (V)agy (G)éza.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!