Na akkor kinek is a halálos ítélete?

2013. október 21. 09:58

Amióta vitán felül álló módon lelepleződött ez az egész rohadt hamisítás, a HVG és az ellenzék is hallgat, mint a Népszabadságba tekert tükörponty.

2013. október 21. 09:58
Menyhárt doktor
Tutiblog

„Persze amióta vitán felül álló módon lelepleződött ez az egész rohadt hamisítás, a HVG és az ellenzék is hallgat, mint a Népszabadságba tekert tükörponty. Pedig pénteken még olyanokat mondtak, hogy

Mesterházy Attila, MASZOP: »Ez egyértelmű bizonyíték a szavazatvásárlásra. Az MSZP feljelentést tesz és a választási eredmény megsemmisítését kéri«.

Jávor Benedek, Együtt-PM: »Ha a videó valós, akkor a botrány Zsigó Róberten keresztül a Fidesz legmagasabb köréig ér, és ebben az esetben Orbán Viktor politikai halálos ítélete«.

Gréczy Zsolt, Demokratikus Koalíció: »Feljelentést teszünk és a legfőbb ügyészhez fordulunk. A Demokratikus Koalíció álláspontja szerint a videofelvétel a bajai időközi választás kapcsán egyértelműen fideszes csalásra, bűncselekményre utal«.

Namármost, ha a feltevés valós, hogy a ballibberek a görcsös győzni akarásukban olyan mélyre ásták magukat a szennyvíziszapban, hogy immár tényleg BÁRMIRE, azaz BÁRMIRE képesek, akkor ez végső soron kiknek lesz a »POLITIKAI HALÁLOS ÍTÉLETE« Benikém?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 145 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kitiltott
2013. október 21. 17:28
Szerintem ez sokkal nagyobb öngól mint Devcserié... erről hallgatnak ..mint sz@r a fűben ha a Fidesz bukott volna le már fél Európa tiltakozott volna .. Vivian Reding már összehivta volna a bizottságokat.. a másik fele meg már az ENSZ csapatok behívását követelné.. A CNN élőben jelentkezne a parlament elől.. minden mocskos balos megmondólapban már a kormány bukását vizionálnák.. még hogy nincs kettős mérce meg nincs balos media fölény mindenhol az egész világon.. ez a nagy hallgatás most mindent bevizonyít

BőröndÖdön
2013. október 21. 17:03
Mindenki a saját szemével láthatta,hogy mit adott elő az állampárt a bajai választásokon,video ide,vagy oda!
várúr
2013. október 21. 16:23
Ilyen kis fittyfasz pártszökevény percemberkék, mint Jávor Benő vizionálnak Orbán "politikai haláláról". Benedek, vagy Benő, megöregszel, mire a fejed lágya benő. Meseházy, Gréczy... Ezek rutinos bitangok. S még így is sikerült felülniük Furcsány gázsütőjére.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!