A magyarok vére

2013. november 07. 17:21

Csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol, – még közvetve sem – igazoljuk a gyilkosokat.

2013. november 07. 17:21
Albert Camus

Száz éve született Albert Camus (Mondovi, Algéria, 1913. november 7. – Villeblevin, Franciaország, 1960. január 4.). Emlékezünk. És köszönünk.

*

Nem tartozom azok közé, akik azt kívánják, hogy a magyar nép újra fegyvert fogjon, bevesse magát egy eltiprásra ítélt felkelésre, a nyugati világ szeme láttára, amely nem takarékoskodnék sem tapssal sem keresztényi könnyel, hanem hazamenne, felvenné házi papucsát, mint a futball szurkolók vasárnapi kupa mérkőzés után.
 
Túl sok a halott már a stadionban, és az ember csak saját vérével gavalléroskodhat. A magyar vér oly nagy értéke Európának és a szabadságnak, hogy óvnunk kell minden cseppjét.
 
Azok közé sem tartozom, akik úgy hiszik, alkalmazkodni kell, ha átmenetileg is, bele kell törődni a rémuralomba. Ez a rémuralom szocialistának nevezi magát, nem több jogon, mint ahogy az inkvizíció hóhérai keresztényeknek mondták maguknak.
 
A szabadság mai évfordulóján szívemből kívánom, hogy a magyar nép néma ellenállása megmaradjon, erősödjön és a mindenünnen támadó kiáltásaink visszhangjával, elérje a nemzetközi közvélemény egyhangú bojkottját az elnyomókkal szemben.
 
És ha ez a közvélemény nagyon is erőtlen és önző ahhoz, hogy igazságot szolgáltasson egy vértanú népnek, ha a mi hangunk túlságosan gyenge, kívánom, hogy a magyar ellenállás megmaradjon addig a pillanatig, amíg keleten az ellenforradalmi állam mindenütt összeomlik ellentmondásainak és hazugságainak súlya alatt.
 
A legázolt bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben. Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullnia – s ez a vérfolyam most már alvad az emlékezetben.
 
A magára maradt Európában, csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol,  még közvetve sem – igazoljuk a gyilkosokat.
 
Nehéz minékünk méltónak lenni ennyi áldozatra. De meg kell kísérelnünk, feledve vitáinkat, revideálva tévedéseinket, megsokszorozva erőfeszítéseinket, szolidaritásunkat egy végre egyesülő Európában. Hisszük, hogy valami bontakozik a világban, párhuzamosan az ellentmondás és halál erőivel, amelyek elhomályosítják a történelmet, -- bontakozik az élet és meggyőzés ereje, az emberi felemelkedés hatalmas mozgalma, melyet kultúrának nevezzünk, és amely a szabad alkotás és szabad munka terméke.
 
A magyar munkások és értelmiségiek, akik mellett annyi tehetetlen bánattal állunk ma, tudják mindezt, s ők azok, akik mindennek mélyebb értelmét velünk megértették. Ezért, ha szerencsétlenségükben osztoztunk, -- miénk a reményük is. Nyomorúságuk, láncaik és száműzöttségük ellenére királyi örökséget hagytak ránk, melyet ki kell érdemelnünk: a szabadságot, amelyet ők nem nyertek el de egyetlen nap alatt visszaadtak nekünk!
 
(Albert Camus: A magyarok vére, 1957 októbere, Párizs)
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 89 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rike
2013. november 07. 22:02
Tudjátok, nem is tudom miért is jutott eszembe. De három szocialista politikus szenvedett közlekedési balesetet. Horn megúszta, de a székesfehérvári, meg a pécsi nem, Véletlen? Lehet, mostanság néha megnézem a Keresztapát. Nézzétek, érdemes! És mielőtt néhány szarházi megkérdőjelezné, a válaszom igen! És ha egy ílyen világban akartok élni, hát az a ti problémátok!
mesuge
2013. november 07. 19:39
ezt a camus-írást ált. isk. 8. osztályban (2000 okt. 22.) olvastam föl. alapvetően a nyugat-európai baloldalnak szólt.
USsange
2013. november 07. 19:14
Nagy kedvencem volt Camus. Főleg a "Közöny". Meg egy novella, aminek nem tudom már a címét. Egy arab harcos áll lesben egy hegyen, vagy valami ilyesmi történet... Ha ráismer valaki, akkor nem bánom, ha megmondja a címét.
GV0917
2013. november 07. 18:36
Albert Camus vátesznek bizonyult.... ..."hogy a magyar ellenállás megmaradjon addig a pillanatig,amíg keleten az ellenforradalmi állam mindenütt összeomlik ELLENTMONDÁSAINAK és HAZUGSÁGAINAK SÚLYA ALATT..."/kiemelés tőlem/ Így is történt. Most revánsra készülnek, de ez folyton folyvást hazugságok és ellentmondások tömkelegét hozza felszínre! Ami "fősodor" (DK) vezérének bukását okozta az az őszödi HAZUGSÁG!Most meg a kígyó saját farkába harap!A falka élén egy tapasztalatlan kölyök állt. A "vének" vártak, amíg várhattak, de most megelégelték a Böszme trükkjeit. Elérkezettnek látszik az idő arra, hogy beveszik ugyan a Böszmét, de előkészítik a pórázt és a szájkosarat. A bizantiánus ortodoxia a "pártharcokban"kellő immunitást nyújt a feltörekvő cárevicsek ellnében.... Camus ezt előre látta, miként sejtette a Göncz- Tabajdi- Tavares jelenséget is. '14 tavaszán tegyünk róla, hogy az ellenállásunk a bolsevik horda ellen megmaradjon, sőt erősödjön!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!