A Kúria a kormány oldalára állt

2013. december 18. 21:15

Amikor a kormánypárt mostani, nem kicsit álságos, nem kicsit szemforgató politikai nyilatkozatait értelmezni próbáljuk (hogy tudniillik a Kúria is a bankok oldalára állt) érdemes lenne pár szempontot nem elfelejteni.

2013. december 18. 21:15
autognomia
Hacsaknem

Induljunk ki először is abból, hogy 2009 forró nyarán a Fővárosi Ítélőtábla Magyar Gárda jogerős feloszlatásával kapcsolatos ítéletével kapcsolatban a Fidesz így nyilatkozott»A Fidesz a törvényesség és a rend pártja. A Fidesz - politikai szervezetként - eddig sem kommentált és a jövőben sem kíván kommentálni bírósági ítéleteket.« Ma már más szelek fújnak, a jövő áthúzta az eredeti számításokat. A Fidesz nem először, most történetesen Rogán Antal hangján keresztül jelzi: szerinte teljesen rendben van az, hogy állítólag független (igazságszolgáltatási!) intézményeket igenis lehet és kell is politikai nyomás alá helyezni, befolyásolni, ha azok a kormány elképzeléseivel, elvárásaival ellenkező előjelű döntéseket hoznak.

Márpedig azt gondolom, a látszat ellenére is meglehetősen világos, hogy a Kúria döntése a Fidesznek rendkívül kedvező döntés, függetlenül attól, hogy valószínűleg egyáltalán nem fog csökkenni (sőt) a devizahiteles perek száma. Legalább annyira kedvező, mint a démonizált bankoknak. A lényeg, hogy a nyomorult, arcul csapkodott emberekkel szembeni igazságtalan döntésen való felháborodás mellett Rogánék tulajdonképpen hátradőlhetnek: mi segíteni akartunk, de ugye a rohadt Kúria keresztbe tett, vigyorogva dörzsölhetik a kezüket, hogy ez probléma is kilőve, a pár napi demagógia adag teljesítve.

Miközben valószínűleg mindenki emlékszik a történet egyáltalán nem elhanyagolható, egyáltalán nem mellékszálaira: a rögzített árfolyamú végtörlesztés álmegoldására, amely senki máson nem segített, mint azokon, akiknek egyébként sem jelentett gondot saját, külön bejáratú hitelük törlesztése, a Nemzeti Eszközkezelő kemény 600 lakás megvásárlását tető alá hozó, szenzációs adósmentő programjára, a Fidesz holdudvarához tartozó vállalkozók zsebét tömködő, de - csodák csodája - üresen álló ócsai lakópark sikeres projektjére, a bankoknak intézett hangos felszólításra (árfolyamgát így meg úgy), illetve a Kúriának intézett vehemens felszólításra. Minő fájdalom, ez utóbbi kettő közül egyik sem igazán jött be.
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zokni
2013. december 19. 07:37
Azt se feledjük, hogy - mint ahogy már egy hsz-omban szerepelt,- az egész le volt vajazva a Kúria vezetőjével. Tehát nem "jött jól", hanem így lett kitalálva. Elképzelem, ahogy ülnek Orbán konyhájában, és azon törik a fejüket, hogyan lehetne kijönni a devizahiteleseket megsegítő ígéret csapdájából. Aztán valakinek eszébe jut a megoldás: "...Kérdezzük meg a szakértőt! Finkelsteint! Árpi küldj neki e-mailt-t! ...És jő a válasz: toljátok át az egészet a jogrd-re. Egy ügyvéd bármire képes pénzért... Egy bíró meg a státuszért..."
ballada
2013. december 19. 04:35
Jobbik eljátszotta a becsületét.
gudmen
2013. december 19. 00:55
szégyen ez minenképpen..horvátok megoldották, izlandiak szintén..gyalázat amit ezek a kormányok és pártok müvelnek a hatalom különbözö ágaival karöltve.. össszeesküdtek népük kifosztásra..már csontunkrul is lerágták a hust..mi meg elmegegyünk és valamelyik leszerepelt pártra behuzzuk az X-et már 2,5 évtizede... na ez az amit befejeztem..csak olyan pártra vagyok hajlando szavazni aki nem volt benne az elult 24 év mocskosságaiban...fidmszpszdsz lapááát!!!
Wagner Hopkins
2013. december 19. 00:46
Jóember! Egy haverom, ismerösöm, szomszédom nem a fidesztöl vett száz forintert devizahitelre luxusautókat az összes családtagnak. Pelenkázzon benneteket a Náncsi néni, ha már a büfi megvót.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!