Brutális autóbaleset Baranyában: élet-halál között van egy idős nő és az unokája
Egy fekete Mercedes az ütközés után nagy sebességgel lesodródott az útról és többször megpördült, majd vezetője és női utasa rácsavarodott egy fára.
Aki igazi költő, az mélyebben, intenzívebben éli át az életet, mint mások. A középkorban úgy tartották, hogy minden művész melankolikus.
„Itt állunk most, az Alvilág megértésének lépcsőjén. De talán egy fokkal alább szállhatunk, ha belegondolunk a következőkbe. A Vietnamból hazatért amerikai katonák, a délszláv háborúból hazatért küzdők közül sokan képtelenek voltak rá, hogy újra beilleszkedjenek a társadalomba. Az okosok ezt poszttraumatikus sokknak nevezik, vagy minek. Ez azt jelenti, hogy a társadalom normális, ők pedig, a nagy gyilkolászásból hazatértek, nem azok. De mi van, ha a helyzet éppen fordított? Mi van, ha ezek az emberek azért nem képesek a betagozódásra, mert a harcban átélték, hogy minden pillanatnak, minden gondolatnak, tettnek igazi tétje van, hiszen az életnek bármelyik pillanatban vége szakadhat. Ott minden pillanatban ez a kérdés: minden vagy semmi? Hazatérve, a békés hétköznapokban erről szó sincs. Az élet itt szépen, kiegyenlítetten csordogál, és semminek nincs igazi tétje. A fogyasztói létben a nagy kérdés az, hogy vajon kapunk-e terrakotta bordűrt a tapétához, vagy hogy kikapott-e megint a Fradi. Onnan, a harc lelke felől nézve ez nem élet.
És most jön a lényeg. Az jutott eszembe, hogy mi van akkor, ha én költőként azért merengek annyit a halál kérdésén, azért hozom magam naponta többször olyan helyzetbe, ami voltaképpen rossz, mert a tudattalanom érzi, hogy a hétköznapi élet langyos vizéből ez a háborgó belső tenger a kivezető út; hogy ha már nem lehet kiélezetten, az élet–halál harcot naponta, percenként megnyerve élni, akkor legalább ezt a lelki harcot vállaljam? És ha ez így van, akkor nyilván ez táplálja az öröm intenzív átélését is bennem. A sötét háttér előtt ugyanis az öröm ujjongássá mélyül.”