Tényleg elüldözik a bankokat Magyarországról?

2014. január 10. 16:48

Az, hogy egy bankrendszer jól működjön, nem azon múlik, hogy külföldi vagy hazai kézben van, hanem a szabályozáson.

2014. január 10. 16:48
Gyurcsik Attila
Index

Aránytalanság lenne azt mondani, hogy pusztán a kormányzati intézkedések késztethetik a bankot a távozásra. Fontos megemlíteni, hogy a bankok stabil lábakon állnak, pusztán a növekedéshez nem állnak rendelkezésre a megfelelő források. Ráadásul a Raiffeisen anyabankja jelentős tőkeemelést jelentett be a napokban, így a cégcsoport a jövőben várhatóan jelentősen meg is fog erősödni.

Bár sokan negatív jelként értelmezik a külföldi bankok esetleges kivonulását a magyar piacról, ugyanakkor ennek legalább annyi – ha nem több – külső oka is van, mint hazai.

Az állam jellemzően rossz gazda, a tartós állami tulajdon vélhetően nem sok jóra vezet. Számos elrettentő példa áll előttünk: legutóbb Szlovéniában láthattuk/láthatjuk, hogy egy állam által működtetett bankrendszer mennyire sok pénzbe kerülhet az adófizetők számára.

Ugyanakkor bizonyos esetekben szükség lehet az állam segítségére a bankszektorban, és ez nem mindig jelenti azt, hogy az adófizetők csak veszíthetnek egy ilyen ügyleten. Az állam számos országban segített a bankrendszer konszolidációjában, a válság alatt például az USA-ban. Később, amikor konszolidálódott a helyzet, haszonnal adott túl ezeken az érdekeltségeken. Időlegesen elfogadható lehet az állami tulajdon, tartósan azonban nyilván nem. Valójában a tulajdonos származása másodlagos.

Az, hogy egy bankrendszer jól működjön, nem azon múlik, hogy külföldi vagy hazai kézben van, hanem a szabályozáson. Egy jól szabályozott bankrendszer a tulajdonos kilététől függetlenül is jól működik, hitelez, és aktívan segíti a gazdaság szereplőit. Egy rosszul szabályozott pedig az egyébként ideálisnak tekintett állapotban, tehát magánkézben is könnyen a csőd szélére juthat.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 237 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gross
2014. január 10. 23:05
Nem csak a szabályozás számít, ez nagyon könyvszagó és szűklátókörű vélemény. Igen, a tulajdonviszonyok is számítanak, mégha nem is meghatározók. De számít a szbályozástól függetlenül az iparági koncentráció, és legfőképpen az általános társadalmi-gazdasági környezet. Nigériában akármilyen jó a szabályozás, azt nem értik, nem fogják betartani, kijátsszák. Magyarorságon méginkább.
silenceCZ
2014. január 10. 22:10
minden bankkal még mindig az a baj, amit már Thomas Jefferson is észrevett: „Ha az amerikai emberek valaha is hagyják, hogy magánbankok irányítsák pénzük kibocsátását, akkor először az infláció, majd a defláció révén, a bankok, és a körülöttük kinövő vállalatok minden tulajdonuktól megfosztják őket, míg végül a gyermekeik hontalanul ébrednek a földrészen, amit apáik hódítottak meg."
kvantumfilozófus
2014. január 10. 19:55
Nem úgy néz ki mintha olyan nagyon el akarnának menni. Még mindig nagyon jól érzik itt magukat.
szajjan
2014. január 10. 18:58
"Az, hogy egy bankrendszer jól működjön, nem azon múlik, hogy külföldi vagy hazai kézben van, hanem a szabályozáson." A bankrendszer nem egy országban működik, hanem globálisan, kibogozhatatlanul összefonódva, saját belső szabályzatuk szerint. Ezt a hogyan szabályozza egy ország? Szerintem te sem láttál még élőben egy bankárt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!