A kormány célja, hogy a bankokat kiszorítsa a piacról

2014. január 13. 11:40

Az állam rossz tulajdonos, amely elsősorban nem üzleti, hanem politikai alapon hoz döntéseket. Interjú.

2014. január 13. 11:40
Várhegyi Éva
Napi.hu

„Történelmileg úgy alakult – a többi régióbeli volt szocialista országhoz hasonlóan –, hogy a megfelelő tőke és a szakértelem hiányában szükség volt a külföldi szakmai befektetőkre a bankszektorban. Így alakult ki a 70-80 százalék körüli arány a régió legtöbb országban.

Nem hiszem azt, hogy a magyar banktulajdonos más motívumok alapján viselkedik és dönt, mint egy külföldi. Ha pedig azt gondoljuk, hogy a hazai tulajdonosok inkább politikai –a mindenkori kormányzatnak megfelelő – szempontok alapján hiteleznek majd, ezért fontos a »helyzetbe hozásuk«, akkor beszéljünk nyíltan és mondjuk ezt ki.

Egyesekben már felmerült a Postabank-párhuzam.

Kormány által befolyásolt bankok minden gazdaságban voltak, vannak és valószínűleg lesznek. De ennek vannak hivatalos formái: például a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. arra jött létre 1993-ban, hogy a kormány kinyújtott keze legyen, és olyan feladatokat hajtson végre, amelyeket a mindenkori kabinet fontosnak tart. Az üzleti, kereskedelmi bankszektornak viszont nem ilyen alapon kellene működnie.

Ha elfogadjuk azt, hogy az állam képes hatékonyan működtetni egy céget, akkor miért termel az MFB  a kormány pártállásától függetlenül  veszteséget és hoz gyakran rossz döntéseket?

Úgy vélem, hogy az állam rossz tulajdonos, amely elsősorban nem üzleti, hanem politikai alapon hoz döntéseket. 

Visszatérő kormányzati/MNB-s érv, hogy a külföldi tulajdonú nagybankok nem hiteleznek, nem segítik a magyar gazdaságot. 

Tényszerűen igaz, hogy keveset hiteleznek, és ezzel valóban nem segítik a gazdaság élénkülését. Csakhogy ez nem csupán rajtuk múlik. A bank üzemszerűen abból él, hogy hiteleket helyez ki. A fő probléma, hogy nincsenek hitelképes projektek, beruházási célok. A magyar jegybank már több, különböző megközelítést használó elemzésben is körbejárta a kérdést, és arra jutott, hogy legalább felerészben a keresleti oldal felelős a helyzetért. A vállalatok nem látnak olyan célokat, amelyek miatt érdemes lenne hitelért fordulni a bankokhoz.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tetigi
2014. január 13. 21:36
Őrület, hogy még mindig van pár libbancs, aki "az állam rossz tulajdonos" hangzatú mantrát ismételgeti.
basatu
2014. január 13. 16:16
Ez a harc lessz a végső... mondja a nyulas orbán,hülye törvényekkel,kadókkal nem tudták tacsra tenni a bankokat,most egy kis terrorizmussal próbálkoznak ,amit majd a főmaffiózó pintér megold,mint hajdanában.Nagyon nyerni akar a fidesznyik terrorista banda,félnek mert ha nem ők nyernek a választásokon akkore nekik annyi,azaz a rövidebbet húzzák és jön ismét 8 év koplalás nekik,sőt lehet még erősebb retorzió is! Kérdés hogy a mosakodó orbán rezsim mit válasszol a nyugat kérdéseire a bankrobbantás miatt,ugyan is a nyugatot nehéz megvezetni mivel ott kissé okosabbaqk a politikusok,azaz nyiltan nem mernek hazudni mert az buktát jelent náluk.
antioxi
2014. január 13. 15:47
Nem kell nagy ész, hogy megállapitsa bárki is, hogy a "bankokat kiszoritsa a piacról". Igen, ki kell szoritani a felesleges bankokat.
tatka46
2014. január 13. 15:24
Ezt a sok állatot, hogy lehet így kommentelni, anyátokkal beszéljetek így, buzik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!