Akkora_nagy_dolog

2014. március 01. 08:00

Ma akkora_nagy_dolog történt velem/irányomban, hogy azóta sem térek nyugvópontra felette. Ilyen szintű lojalitást ritkán tapasztal az egyszeri ember fia. A történet persze hosszú...

2014. március 01. 08:00
Kovács Antal
Facebook

„Másfél éve nyílt Budapesten egy vendéglő. A tulajt – aki rajtam keresztül ismerte meg az igazi borok világát – ismerem évek óta. Az egység indulásakor megbeszéltük, hogy tőlem fogja vásárolni a borokat, amint meglesz nagykereskedelmi engedélyem. De volt egy kérése. Addig is, adjam meg borászaim kontaktját, hogy rám való hivatkozással tőlük vásárolhassa a borokat. De csak addig...

Aztán eljött az idő, a nagykerem »meg lett«. Én pedig nagy lelkesedéssel elvittem néhány bort kóstolás okán – köztük egy szenzációs ezerjót – emberünkhöz, hogy esetlegesen felkerüljenek borlapjára; immáron az én gondozásomban/közvetítésemmel. Így is lett; a tulajnak tetszett mindegyik, felkerültek borlapjára. Rá két napra azonban az étterem tulaja kreált egy indokot és kijelentette: »majd én tudom, h kitől akarok vásárolni, de mivel anti túlságosan is rámenős, tőle aztán semmit«.

Ezzel nincs is semmi bajom, hiszen gondolhatja magáról bárki – aki mondjuk 18 hónapja foglalkozik borral... – hogy ő jobban tudja ezt. Mert miért is ne gondolhatná így?

A poén azonban most jön:
emberünk felhívta »az én móri ezerjóm« termelőjét, hogy vásárolna a borából, természetesen az én kihagyásommal.

A válasz pedig ez volt:

»- Uram, nagy megtiszteltetés számunkra, hogy felkerülhetünk borkínálatába. Van toll a keze ügyében?

- Van, de miért?

- Diktálnám Kovács Antal telefonszámát, tőle tudja megrendelni borainkat.«

A vonal pedig hirtelen megszakadt...

Ezúton is köszönöm Finy Péter és Neje lojalitását, akik a Móri Borvidék »szerintem« legjobb borait segítik világra, Pontica Pince néven, sokunk örömére.

Ha pedig valaki kíváncsi arra, hogy ki volt a vendéglős, aki összetévesztette a szezont a fazonnal, kedden és csütörtökön délután – 4 és 8 óra között – szívesen elmondom személyesen... ”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Antigoné
2017. február 06. 16:22
Ritka rendes emberek. Sajnos, egyre kevesebb az ilyen lojális partner.
Magyar Kárpátalja
2014. május 22. 00:45
minek fizessem a "middle man"-t, a kereskedőt? nem épp mostanában a jelszó a KÖZVETLENÜL A TERMELŐTŐL?
lynx
2014. március 12. 12:21
A normális az volna ugye, hogy termelő-nagyker-kisker-fogyasztó. Oszlanak a raktározási költségek, a termelő is pénzhez jut már palackozás után, az éves befektetett költségei egyből visszajönnek.A kisker, a vendéglős folyamatosan kap árut, a nagyker a hasznáért befektet, felvásárol, hitelez.A szabályokat mindenki betartja, a gazdaság működik és stabil. Ha a szereplők önállóskodnak fellép a kamara és bevonja a működési engedélyt. Aludjatok jól, vége a mesének.
Teknős
2014. március 12. 12:12
Csakhogy itt, a Kovács Antal dolgozik is azért, hogy üzletet szerezzen a borásznak. Koács Antal nem diktál, hanem üzletet köt. Elvégzi azt a munkát, amit a borásznak kellene, ha nem lenne kereskedője. Közvetlenül a termelőtől akkor áll meg, ha te vagy a közvetlen fogyasztó. Itt azonban szó sincs erről.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!