Mintha egy roncsországban élnénk

2014. március 12. 18:59

Annak a világnak a lassú eróziója folyik, amihez a rendszerváltáskor csatlakozni szerettünk volna. Interjú.

2014. március 12. 18:59
Lovasi András
Recorder

A rád jellemző társadalmi hangulatokat megjelenítő szövegek és a személyesebb vonal között egyensúlyoz ez az új lemez. Viszont hangsúlyosabban e két vonal között, mint a korábbi Kiscsillag-lemezek.


Lehet ezt így is fogalmazni, de az én fejemben ez a két dolog sokszor összemosódik. Viszont kétségtelenül erősen közérzeti az új lemez. Ahogy az ember öregszik, egyre inkább aggódó nagypapaként kezd viselkedni, és szomorúbbnak látja a dolgok folyását, már csak azért is, mert előbb –utóbb kimarad belőle, tehát még elméleti esélye sincs befolyásolni azokat. De én azt látom, hogy ami most Magyarországon folyik az emberek életében – és a politikáról nem is ejtek szót – az olyan, mintha egy roncsországban élnénk, egy végletekig zombisodó közegben. Ez óhatatlanul a személyes érzelmeimet, életemet is átjárja, mert mindenhol állandóan ebbe ütöm bele az orromat. Vagy ha nem ütöm bele én, akkor előbb vagy utóbb beleüti más. Annak a világnak a lassú eróziója folyik, amihez a rendszerváltáskor csatlakozni szerettünk volna, és ez Magyarországon mivel, hogy nem is épült ki teljesen, vagy csak korcsformában, ezért itt még gyorsabban épül le. Éppen ezért jobban is lehet látni, hogy mi fog történni majd a következő 15-20 évben mondjuk Angliában vagy Németországban.

Mire gondolsz itt konkrétabban?

Konkrétan arra gondolok, hogy egy olyan konszenzus alakul ki a társadalomban, amelyik érvényre juttatja a kutyafalkában uralkodó viszonyokat. Az emberi aljassággal megspékelve, mert a kutya a döntéseiben sokkal egyenesebb, mint az ember. Mondhatjuk, hogy egy új barbarizmus van kialakulóban. A Szeles bizonyos értelemben egy nosztalgikus búcsú egy olyan élet lehetőségétől, ami soha nem jött létre Magyarországon, és most már valószínűleg nem is fog.

Ugyanakkor elég sok szövegnek alapvető jellemzője a beletörődés.

Ez szerintem rám mindig jellemző volt, soha nem voltam az a nagy forradalmár.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 89 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
egykettő
2016. október 31. 01:59
Hát biztos nem irodalom tanárként tengeted az életed, mert az tele van depressziós fazonokkal, és ráadásul abból is próbáltak megélni. Itt van például ez a rohadék Ady : Ha gőgős, dőzsölő hadak Ültek nyakára romló népnek, Így van ez rendjén bizonyára S csak aki méltó, az szabad. Egy-két szegény iródiák Sohse állított meg még sorsot És népeket veszejtő, titkos, Törvényes, nagy tragédiát.
egykettő
2016. október 31. 01:59
Hát az biztos. De mintha hasonlítana a mondanivalójuk, nem? Szerintem te Adyt is elküldted volna szenet lapátolni.
Anti Komcsi
2016. június 06. 08:37
Ki az a Lovasi András? Miért kellene hogy érdkelejen a véleménye? Szánalmas barom.
imres
2015. december 14. 20:25
Blasio23 elvtárs! Áh dehogy! Csak nem az esetem Lovasi. De ezek után nem is csodálom. Én inkább Tátrait hallgatok, ha nem zavar. A régiek közül is inkább a keményebb zene jött be. De itt politikai megnyilvánulása miatt voltam kénytelen kirohanni. :) Érted már? De ha már Kossuth díjas. Na bumm és akkor mi van? Hitler, Sztálin is volt az év embere, mégsem vagy hasraesve tőlük. (Legalábbis remélem)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!