Szereptévesztők

2014. április 11. 07:32

A saját bukásukért másokat kárhoztató politikusok számára nincs mondanivalóm. Értelmiségi társaim – köztük hatvan egynéhány éve barátaim –, úgy vélem szerepet tévesztenek. Nem kicsit, nagyon.

2014. április 11. 07:32
Márton László
Népszava

„Vasárnap este Mesterházy és Gyurcsány is kijelentette, hogy a bukás elemzése időigényes. Se ok, se igény arra, hogy rögtönítélő bíróság elé álljanak. Szerepet téveszt az is, aki, miután rendezésből kihagyták, most a kritikus helyét az ügyészével téveszti össze. Ha valamikor, most ideje annak, hogy íróasztala mögött gondolkodjon és ha akad néhány ép gondolata, megossza másokkal. Ezzel próbálkozom az alábbiakban.

A vélt felelősök megnevezése, azaz a bűnbakeresés elhomályosítja, háttérbe szorítja a valóságos kérdéseket. Mesterházy nyomult? Mi mást lehetett várni a legnagyobb ellenzéki párt első emberétől, aki életre keltette és csatarendbe állította? Gyurcsány több szavazatot vitt el, mint hozott? Tessék mán néhány számot mutatni, amely ezt bizonyítja! Bajnai rossz tanácsadókra hallgatott? Ott tetszett lenni? A Fidesz maffia rendszer okozta a bukást? Naná, pontosan erre találták ki! Az üres szék politikája jobb lett volna? Kinek? Amíg ilyen üres mondatok keringenek a közbeszédben, nincs mit tenni, hacsak nem szerzőiket figyelmeztetni, hogy ismét elszalasztottak egy kitűnő alkalmat a hallgatásra.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zenebono
2014. április 11. 12:14
Ezek tényleg nem tanulnak semmiből. Azt a Szanyit rakták az EP lista vezetőjének, aki tegnapelőtt harcos antifasizmust hirdetett, mint fő irányt.
catalina9
2014. április 11. 11:57
Márton elvtárs mint "értelmiségi" igen feledékeny. Például elfelejti, hogy anno Horn Gyula 33%-al szerzett 52%-ot. Aztán elfelejti, hogy rögtön átírták az önkormányzati választási rendszert az érdekeik szerint. No és a kinevezéseik, az ám egy mutatvány! "..Egyszer ilyen helyzet már előállt, mégpedig 1996-ban, s akkor alku köttetett. A bizottságon átment az akkor kétharmados parlamenti többséggel rendelkező szociálliberális koalíció jelöltje, Holló András és a jobboldali ellenzék által javasolt Bruhács János is. E megállapodást azonban a szocialisták felrúgták, a plenáris ülésen saját jelöltjükre voksoltak...." Mit is szólt ehhez akkor Márton elvtárs és az ő értelmisége?
catalina9
2014. április 11. 11:53
Érdemes elolvasni az eredeti cikket! Először is azt kéne tisztázni, hogy milyen értelmiségről hablatyol Márton elvtárs. Netántán a nem létező ballib értelmiségről? Mert hogy az értelmiségnek, legalábbis a pofázós fajtájának alaptulajdonságának kellene lenni a HITELESSÉGNEK, ami nincs neki. Elég csak Hellerekre, Konrádokra, Kolláthokra, Ungvárykra, Bolgár Györgyökre stb. stb. gondolni és rájövünk, hogy ezek nem értelmiségiek, hanem értelmiségi pózban tetszelgő gyenge propagandisták, akik igazi megmérettetést nem vállalva egymást fényesítik. Ja és persze náciznak, fasisztáznak, az ő kártyajátékukban ez a Jollyjoker, és teljesen kiakadnak, ha más valódi lapot kér, lásd Kápó Olga és az ő nyílegyenes beszédeb. Aztán a másik Márton féle tétel: "Mi mást lehetett várni a legnagyobb ellenzéki párt első emberétől, aki életre keltette és csatarendbe állította?" Hát ugyebár ez az életre keltés igencsak halovány, a korábbi 19% helyett, elértek 25%-ot, úgy hogy mindenkivel összekapaszkodtak. Aztán a nyomulás! Már az nevetséges volt, hogy kormányváltóknak nevezték magukat. Előre! Ez legfeljebb a választás után derülhetett volna ki, akkor lehettek volna kormányváltók, de mint kiderült, legfeljebb egy ósdi rozsdás, kétütemű Wartburg kormányváltói voltak. No és hát a telepofa... Orbán ezt mondta: Négy évek KÉREK! A kétharmadával KÉRT!! Ez a nyikhaj banda pedig a pár százalékával alpári módon fenyegetőzött, szemétdombról beszélt, jövünk, győzünk ordították kocsmastílusban. Mit is szólt ehhez a Márton féle értelmiség?
elfelejtette
2014. április 11. 11:41
Nehogy már levonják a tanulságot, és ne ugyanezekkel induljanak az EP- és az önki választásokon is. Há nehogy má! Sőt, a sikercsapat 2018-ban is ugyanígy próbálkozzon!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!