A Fidesz és a napos oldal

2014. április 01. 08:51

Most már Varga Mihály jóvoltából azt is tudjuk, hogy az időjárás kedvez a szalagátvágásoknak.

2014. április 01. 08:51
Várkonyi Tibor
NOL

„Most már Varga Mihály jóvoltából azt is tudjuk, hogy az időjárás kedvez a szalagátvágásoknak. A nemzetgazdasági miniszter szerint azért nincs köze a választásnak az avatásokhoz (azért nem lesz egyszeri megugrás emiatt a GDP-ben), mert csak arról van szó, hogy szebb időben többet ünnepelnek az emberek. Mondhatta volna azt is, hogy azért adnak most át mindent, mert az európai uniós költségvetési ciklus végén járunk. De nem mondta.

Tény, hogy a kormánynak sok mindennel van szerencséje – hiánylefaragásban kétségtelenül jobban teljesített. Az ár persze magas (különadók címén fizetjük), de kár volna ezen fanyalogni: a deficit alacsony, és tartósan az. Annyira kicsi, hogy abba még bőven belefért volna a takarékszövetkezetek államosítás utáni – és a voltaképpeni eladás előtti – megsegítése is. Az EU azonban – újabb gazdaságdiplomáciai siker vagy óriási szerencse, esetleg isteni közbeavatkozás – elfogadni látszik a javasolt elszámolást. E szerint a takarékok feltőkésítése nem állami kiadás, ennek következtében az elszámolás szerint a hiány alacsony, az adósság meg csökken. Utóbbi persze némi bűvészkedés árán – de ki emlékszik majd néhány hónap múlva, hogyan érték el a mutatók javulását, ha egyszer megcsinálták.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atila68
2014. április 01. 19:43
Kedves Iván! Ha nem érti miért ír róla cikket? Ha nem tetszik önnek a demokrácia "el lehet menni".
Peter8811
2014. április 01. 18:53
Tibi bácsi nem akarlak elkeseríteni de szarabbnál szarabb cikkeket írsz, kapd már össze magad, mert be se fogtok kerülni a parlamentbe aztán mehetsz Bissau-Guineába maláriaszúnyog faszára pattanásnak!
pkarcsi
2014. április 01. 18:01
Elemről müködől már ,te őskövületi ballibsi.Gyengélkedel öreg,mint az a szennylap amibe firklálsz.
Akvínói akvavit
2014. április 01. 14:14
Vén szabadnépes tetű, te még mindig élsz?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!