Kerényi göthös teste

2014. május 27. 10:34

Üzenjük Brüsszelnek és a sorainkba férkőzött Kerényinek: Tiszteletet az egészséges magyar férfiaknak! El a kezekkel az ánuszunktól!

2014. május 27. 10:34
Puzsér Róbert
Puzsér Róbert
Facebook

Legfőbb ideje lenne végre valóban megindítani az átfogó küzdelmet a hazai és nemzetközi buzilobbi ellen, ennek vezetését azonban a legnagyobb hiba volna egy olyan velejéig feminin figurára bízni, amilyen Kerényi Imre. Egyébként is, vajon honnan érkezett közénk ez a minden ízében langyos értelmiségi? Nem máshonnan, mint a buzilobbi által át- meg átszőtt színházi világból.

Kerényi göthös testével, hippi hajviseletével és szőrtelen bőrével semmiképp sem felel meg annak a férfitípusnak, melyet példaként állíthatunk a jövő egészséges fiatalsága elé. Kerényi Imre a Kádár-rezsim idején talán elfogadható volt néhány színházi fartúró számára, a Nemzeti Együttműködés Rendszerében a macsó szöveg azonban már kevés, minimális elvárás a masszív fizikai felépítés, a kellő szintű tesztoszteron és a szőrtől burjánzó, izmos felsőtest.

Mielőtt hadba vonulnánk az emberhez méltó szexuális magatartás védelmében, söpörjünk már föl a saját portánkon! Csapjunk oda először Kerényinek, aztán ráérünk elszámolni a maradék dekadens buzeránssal! Üzenjük Brüsszelnek és a sorainkba férkőzött Kerényinek: Tiszteletet az egészséges magyar férfiaknak! El a kezekkel az ánuszunktól!

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hanzel Gabriella
2014. július 25. 05:25
Örülnétek mert szüzet kapnátok, a ti szempontotokból. Egyébként max. biszex., mert nős és gyerekei is vannak. Egy keresztény lány
Felhasználó név
2014. május 27. 19:56
Hol maradt "egysegelem" a mandi buzija?
I.Preskin
2014. május 27. 18:59
Pedig még a múltkor még normálisnak tűnt a liberobi https://www.youtube.com/watch?v=_LW-pum5yM0
Axxtro
2014. május 27. 16:32
""dekadens buzeráns"" Nagggyon jóó !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!