A reklámmal kapcsolatos legfőbb hazugság

2014. június 23. 10:18

A reklámmal kapcsolatos legfőbb hazugság az, hogy a kapitalizmus motorja. Épp ellenkezőleg: a reklám a kapitalizmus legfőbb gátja, mely ellehetetleníti a piaci javak szabad versenyét.

2014. június 23. 10:18
Puzsér Róbert
Puzsér Róbert
Facebook

A reklámmal kapcsolatos legfőbb hazugság az, hogy a kapitalizmus motorja. Épp ellenkezőleg: a reklám a kapitalizmus legfőbb gátja, mely ellehetetleníti a piaci javak szabad versenyét. A céges propaganda révén árucikkek hirdetései versengenek konkurenseik reklámjaival, ahelyett, hogy maguk a termékek méretnének meg áruk és minőségük által.

Ez a működés súlyosan sérti a termékek és szolgáltatások evolúcióját, vagyis azt az ideát, mely szerint a jobb árucikk kiszorítja a piacról a rosszabbat. Ehelyett megkaptuk a tervezett elavulást, vagyis az előre kalkulált lejárati idejű technológia kétes vívmányát, mely kizárólag a gyártó és forgalmazó céget szolgálja a fogyasztó rovására.

A szervezett marketing intézményrendszere az, mely a legnagyobb multinacionális részvénytársaságokat a tápláléklánc csúcsán tartja, a kis cégeket pedig nem engedi feltörni - valójában a fennálló gazdasági erőviszonyok konzerválásáért felelős. A reklám nem a fogyasztó érdekében zajló versenyt, hanem a monopóliumok piacellenes uralmát szolgálja.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MOPO3OB
2014. november 07. 01:28
Sajnos még adblock plussal sem lehet kiszűrni a legkártékonyabb reklámtípust, a valós cikkekbe bújtatott reklámokat. Jó jelenet volt a Forrest Gumpban az amikor a kezébe adott sportgyártó Mao fejével díszített pingpong ütőjéről kellett azt nyilatkoznia, hogy azzal nyerte meg Kínában a bajnokságot, pedig valójában a saját szakadt pingpong ütőjével nyert. De végül a mamája meggyőzte arról, hogy néha (ha reklámról van szó) lehet néha kicsit hazudni.
TAVIROZSA
2014. június 30. 14:25
és a : KÖSZI MÜSZI (cilinderes uriember :)
Ouroboros
2014. június 27. 21:58
Igazat is adnék, az időzítésed viszont pocsék. Ami most folyik, az nem a reklámról szól. Véletlenül së.
A_Haza Bölcse
2014. június 27. 21:58
"A reklám nem a fogyasztó érdekében zajló versenyt, hanem a monopóliumok piacellenes uralmát szolgálja." ezért használok adblockert és nem nézek tévét a reklámszennyezés 90%-át el tudom kerülni és így bölcsebb fogyasztói döntéseket hozni :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!