Civil=jó, párt=rossz?

„Mégpedig azt, hogy a sajtószabadságért vagy bármely más valóban nemes és támogatandó célért úgy lehet legeredményesebben küzdeni, ha ezt a kormányt – amely mindent maga alá gyűr – valakik leváltják. Kormányt váltani pedig demokráciában úgy lehet, hogy valaki megnyeri a választást, aki nem a kormánypárt (és remélhetőleg nem a Jobbik). Lehet úgy érvelni, hogy Magyarország ma már ilyen szempontból nem demokrácia, de akkor érdemes levonni azt a következtetést is, hogy forradalomra van szükség. Ilyet én azért nem állítanék: a magyarországi autoriter rendszernek éppen az a sajátja, hogy nem alkalmaz nyílt elnyomást. Azaz bármennyire is nehéz, elméletben nem lehetetlen legalábbis azt elérni, hogy az emberek érezzék: Magyarország nemhogy nem teljesít jobban, de négymillióan élnek a létminimum alatt, és a szám egyre növekszik. Hogy ez a kormányzás minden korábbinál korruptabb és agresszívebb. Hogy mindenki fenyegetve van. És hogy ez tarthatatlan.

A tüntetést szervező civilek és ellenzékiek egyaránt ezt gondolják. Ebből még nem következik, hogy össze kell a korábbi elittel olvadni (ahogy a Milla tette), pártot sem kell alakítani (mondjuk a Védegyletből kinőtt LMP mintájára), de még csak fel sem kell engedni politikusokat a színpadra.  Viszont észre kell venni: attól még, hogy egy politikai akció tisztán „civil”, nem lesz sem hatásosabb, sem jobb, sem kevésbé kínos. Sőt, a politikai céllal létrejött, politikai hatást elérni kívánó civilek teljesen természetesen alakulnak párttá, kötnek szövetséget a korábbi establishment tagjaival vagy más, újonnan létrejött pártokkal.”