Enklávénak vélt autonómia

2014. július 31. 10:57

Ha a román állam a Székelyföldben egy esetleges enklávét lát, az azt jelenti, hogy még mindig nincs tisztában az autonómia fogalmával. Interjú.

2014. július 31. 10:57
Izsák Balázs
Krónika

– Felperes minőségében a Székely Nemzeti Tanács múlt héten kapta meg az Európai Unió luxemburgi bíróságától azokat a dokumentumokat, melyeket az Európai Bizottság ellen indított perében az ET oldalán beszálló államok nyújtottak be. Mivel érvelnek azok az országok, amelyek az Európai Bizottsággal egyetemben úgy vélik, hogy a testületnek nincs illetékessége az SZNT polgári kezdeményezésével foglalkozni?

– Csupán néhány napja kaptam kézhez az iratcsomót, ez idő alatt nem volt alkalmam tüzetesen tanulmányozni. Ez hosszasabb folyamat lesz, melyet az ügyvédünkkel közösen kell lefolytatnunk. Beleolvasva viszont megállapíthattam, hogy a román kormány nem kizárólag és nem elsősorban a per tárgyára vonatkozó dokumentumot tett le a bíróság asztalára. A keresetből az elmúlt huszonöt év román politikai retorika köszön vissza. Nem azzal foglalkozik, hogy az Európai Bizottságnak van-e hatásköre a jogszabályra való javaslattételre vagy sem, hanem elkalandozva a lényegtől azt taglalja, hogy amennyiben az európai szervek elfogadnák a Székely Nemzeti Tanács érveit, az enklavizálódás veszélye fenyegetné a székelységet.

– Ezek szerint a székelységért aggódik a román külügy.

– Egy az egyben. Bár ha valaki utánanéz az enklávé kifejezésnek, meglátja, hogy ez országon belüli területet jelent, amely nem tartozik az őt körülvevő állam joghatósága alá. Ha a román állam a Székelyföldben egy esetleges enklávét lát, az azt jelenti, hogy még mindig nincs tisztában az autonómia fogalmával.

– Milyen ellenérveket hozott fel a többi beavatkozó fél?

– A románhoz hasonlóan a szlovák kabinet is eltér a per tárgyától, így inkább következményeket vetít elő, és arról próbálja meggyőzni a bíróságot, hogy a mi javaslataink nem jók. Ezzel szemben a görög külügy csak annyit írt, hogy nem kívánja levél formájában fenntartani álláspontját, indokait majd a bíróság előtt szóban ismertetné.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!