A Marx-szobor múltja és jelene

2014. augusztus 24. 14:27

Az egyetem életében és oktatási rendszerében nem a Marx-szobor szerepe vagy befolyása, hanem a világban zajló változások, a magyar politikai nyitás és a reformtörekvések hoztak jelentős fordulatokat.

2014. augusztus 24. 14:27
Simai Mihály
Népszabadság

A Corvinus egyetemen lévő Marx-szobor körüli viták, különösen az egyik államtitkár és a mögötte álló politikai párt megnyilvánulásai sok tekintetben engem annak ellenére a hitvitákra és a szoborrombolókra emlékeztettek, hogy ez esetben nem effektív rombolásról van szó, hanem sajátos áthelyezésről a múltba. (...)

A politikai gazdaságtan tanszék vezetője javasolta, hogy a szobor a tudós, az alkotó és a tanító Marxot ábrázolja. Az ő ötlete »győzött«. Marx katedrán ült, egyik kezével előre mutatott, a másik kezében egy vaskos könyvet tartott, ami a feltételezések szerint fő közgazdasági műve, A tőke egyik kötete volt, amelynek jelentőségére éppen a legutóbbi világválság hívta fel ismét a figyelmet. A szobrász rajzai között több alternatíva is szerepelt, s végül közösen határoztak a végleges formáról. A közgáz 1959-ben felállított Marxa ebben az összefüggésben egyedi a világon létező több mint hatvan, közterületen található Marx-szobor között.

A forradalom utáni politikai helyzetben sem az egyetemen, sem pedig azon kívül mindez nem keltett feltűnést. Az oktatók és a hallgatók csendben tudomásul vették a jövevény érkezését, legfeljebb művészeti értékéről volt némi vita. Az egyetem életében és oktatási rendszerében nem a Marx-szobor szerepe vagy befolyása, hanem a világban zajló változások, a magyar politikai nyitás és a reformtörekvések hoztak jelentős fordulatokat. (...)

A Marx-szobor »áthelyezésében« nem annyira a »Corvinus« jelenével kapcsolatos indoklást tartom meghatározónak, megértve természetesen a rektor problémáit, hanem olyan új ideológiai törekvéseket és ezek következményeit, amelyek ha esetleg rátelepednek a felsőoktatási intézmények életére és működésére, akkor súlyos árat kell majd fizetnie nemcsak a közvetlenül érintetteknek, hanem az egész országnak. A Marx Károly közgazdasági egyetemnek annak idején 15 évet kellett küszködnie azért, hogy elkezdődhessen a nyitás egyébként több évtizedes folyamata.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kaldijozef
2014. augusztus 25. 08:14
Marx ha csak a kapitalizmus törvényszerűen ismétlődő válságait jövendölte volna meg, már akkor is korszak alkotó elme lett volna. Az, hogy elméletéből 70 évvel a Tőke megírása után mit csináltak, csak a hülyék teszik felelőssé, ő a Nyugatnak írta...és nem a cári sötét birodalomnak. A társadalmi igazságosság követelése csikarta ki a jóléti társadalmat és nem az OCHRANA utódaira szabták a szocializmust!
briganti
2014. augusztus 24. 19:57
hihetetlen, hogy ilyeneken kell rugózni. Egy egészséges országban ilyen történelmi múlttal az ilyen témák szóba se kerülhetnének. Valahogy nemzetárulás/tagadás-közelinek tűnik az egész.
briganti
2014. augusztus 24. 19:52
miről rinyál a népszabadság? marx? könnyebb lesz mindenkinek, ha végre kipusztul a generációtok, és vele együtt a fajtátok.
Senye Péter
2014. augusztus 24. 17:48
Marx jó diagnózist adott korának (és részben a mának) kapitalizmusáról, de a javasolt gyógymód, a proletárdiktatúra borzalmas volt. Volt a történelemben jó néhány értékteremtő közgazdász, az ő szobraik között kevésbé lenne visszataszító Marxé.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!