Ez lehet Európa elveszett évtizede

2014. szeptember 16. 17:28

Ha nem rukkolnak elő hamarosan valamilyen megoldással, annak hosszú távon is súlyos hatása lesz a stagnáló európai gazdaságra.

2014. szeptember 16. 17:28
EUrologus
Index

„»Az elveszett évtized nem egy forgatókönyv az EU számára, hanem az alapértelmezett előrejelzés« – kongatta meg  a vészharangot szeptember 4-én egy gazdasági konferencián Mateusz Szczurek lengyel pénzügyminiszter. Ezzel ő az egyik első európai politikus, aki kimondta, amire egyre több szakértő figyelmeztet: az Európai Unió – és különösen az eurozóna – ugyanabba a gazdasági csapdába kerülhet, mint Japán az 1990-es évek elején. (...)

A legtöbb elemző szeme Mario Draghira, az Európai Központi Bank (EKB) elnökére szegeződött. Az EU olasz főbankára egyszer már kiérdemelte a »szuper« eposzi jelzőt, amikor 2012 júliusában egy mondattal – és egy ígérettel – gyakorlatilag megmentette az eurót.

 

Azóta a banki hiteleket meghatározó alapkamat leszállításával igyekezett pénzt juttatni a gazdaságba, de mára gyakorlatilag eljutott a falig. Augusztus végén Jackson Hole-ban elmondottbeszédében belátta, hogy valós a veszély, és egy, az amerikai kötvényvásárláshoz hasonló, de annál gyengébb programot hirdetett. Ennél sokkal messzebb viszont már nem tud menni, különösen amiatt, hogy nő a német ellenállás az egyre kockázatosabb akciókkal szemben.
 
Ha nem rukkolnak elő hamarosan valamilyen megoldással, annak hosszú távon is súlyos hatása lesz a stagnáló európai gazdaságra. Ugyan elkezdett csökkenni, de még mindig magas, júliusi adatok szerint 10,2 százalék a munkanélküliek aránya az EU-ban (az eurozónában pedig 11,5). Az álláshiány főleg a fiatalokat sújtja, és minél tovább maradnak távol a munkaerőpiactól, annál kisebb az esélyük a visszatérésre, tisztes megélhetésre és még kevésbé normális nyugdíjra. Arra, hogy mindez minek lehet a táptalaja, elég csak a szobájukba bezárkózó hikikomorikra gondolni, de egy brit felmérés szerint még a Japánnál jóval kevésbé szigorú társadalmú Egyesült Királyságban is a tartósan munkanélküli fiatalok 40 százaléka néz szembe mentális betegségek jeleivel, ami messze túlmutat egy egyszerű gazdasági problémán.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
egyetmondok
2014. szeptember 17. 08:44
Az Uniónak nincsenek forrásai bármi olyan megoldásra,amely a tagállamok gazdaságait "segíthetné","megmenthetné",stb. Amikor baj van,úgy csinálunk,pont úgy,mintha lenne olyan állam,hogy Eurpai Unió. De nincsen,és a jelek szerint nem is lesz. Ezért csak tagállami politikai és gazdasági megoldások létezhetnek.
kulalak
2014. szeptember 16. 21:18
Most jön rá? Az EUrologus blog eddig sem segített megértetni senkivel, hogy mi miért történik az EU-ban. Schäuble szerepe?
Akitlosz
2014. szeptember 16. 18:02
Az ilyen mesterséges semmiféle fedezettel nem rendelkező pénzt teremtésnek hosszabb távon mindig jóval súlyosabb a kára, mint amennyi haszna rövid távon van. Azaz nem éri meg. a munkanélküliség ellen meg mondjuk lehetne úgy küzdeni, hogy nem engednek be évente milliószámra új bevándorlót, mert mint látszik egyáltalán nincsen munkaerőhiány. És nem is lesz.
kjkj945
2014. szeptember 16. 17:58
Ahol a becsvágy kezdődik, ott vége a naiv érzelmeknek. 43. oldal Az ökör dolga, hogy türelmesen vonja az igát, a madáré, hogy gondtalanul éljen. 27. oldal A fösvénység ott kezdődik, ahol a szegénység megszűnik. 8. oldal, 1. kötet, 1. rész
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!