Bármikor használható általános véleménycikk

2014. október 31. 10:24

Sokunkban kavaroghatnak most a gondolatok. Van, akiben ilyen, van, akiben olyan, és tegyük a szívünkre a kezünket: van, akiben amolyan.

2014. október 31. 10:24
Dezső András
Dezső András
Index

Sokunkban kavaroghatnak most a gondolatok. Van, akiben ilyen, van, akiben olyan, és tegyük a szívünkre a kezünket: van, akiben amolyan.

A rendszerváltáskor még másképpen gondoltuk. Még elhittük, hogy máshogy lesz. Aztán lett, ahogy lett. Így. Most már feleslegesek a szavak.

Persze amikor az egész elkezdődött, már tudni lehetett, hogy előbb vagy utóbb vége lesz. A dolgok már csak így működnek: elkezdődnek, aztán egyszer csak véget érnek. De az, hogy ennek így lesz vége, na, erre egy-két örökké krákogó és elégedetlenkedő megmondóemberen kívül senki sem számított.

Válaszút elé értünk. De nem most. Vagy most, de annak, hogy most vagy nem most, igazából nincs is jelentősége. De ha most nem történik semmi, akkor később se fog. És legbelül tudjuk, hogy később se fog, miközben persze ez így nem igaz, mert nyilván történni fog, de talán nem úgy, ahogy akarjuk. És ami a legrosszabb, hogy talán nem akkor.

A fenébe is, mindannyiunk felelőssége fújni a sípot!

Nézem az embereket a metrón, a villamoson, a buszokon, és tanácstalanságot látok az arcokon. Merre tovább? Arra vagy erre? Nem állítom, kérdezem.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ellensúly
2014. október 31. 13:54
Überkortárs írás. A cikkírás piszoárszobra. Sajnálom azt a másfél percet az életemből, amit rááldoztam.
szöszmi
2014. október 31. 13:26
"A fenébe is, mindannyiunk felelőssége fújni a sípot!" pláne akkor ha az ámerikából adják hozzá a sípot, ugye Dezső
hakos
2014. október 31. 12:37
Ez az a zugfirkász, aki tízezernyi orosz-magyar kettős állampolgárról vizionált? Biztos azt is valamilyen "általánosan használható véleménycikk" alapján írta...:))))
Google
2014. október 31. 12:26
Egy Indexes volt az is, aki élvezte, hogy vegzálják Hír TV-s kollegáit, ugye? Aztán nagy bátran elbújt. A nevét, a nevét... Mindent értek. Most kicsit besült a puccskísérlet, de a "barátainkban" még van erő és kitartás, bőröndjeikben zöldhasú, Csehországban is sikerült nekik kormányt buktatni, úgyhogy marad a reményhal. Vagy a szembenézés.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!