Csak vidáman!

2014. október 07. 12:07

Az egyik közvélemény-kutató legfrissebb felmérése szerint rosszabbnak látjuk anyagi helyzetünket, mint bárki más a régiónkban.

2014. október 07. 12:07
Keszei L. András
Kisalföld

Mindeközben szavakat szavaztat velünk a Tinta kiadó, arra kíváncsian, szerintünk melyik három szó jellemzi legjobban a 2014-es évet. Első nekifutásra úgy tűnhet, ily módon aligha jellemezhető egy ország, s benne a magunk élete. Aztán mégiscsak kiderül, igaz lehet a szlogen, miszerint a szó az élet tükre, vagy ahogyan a kiadó vezetője fogalmaz, a lista szavai a nagy történelemkönyveknél is pontosabb korrajzot festenek egy-egy évről.

Az elmúlt esztendők listáinak elmaradhatatlan szava volt a szegénység, a hazugság, a válság, a kilátástalanság, a munkanélküliség és a korrupció, amik személyes történetek nélkül is beszédesek. Legalább annyira, mint a mutyi, a cinizmus, a bizalmatlanság, a megszorítás, a nyomor és a félelem. Listára tettük még a fülkeforradalmat, a kétharmadot, az unortodoxiát, a kontárt, a bóvlit, a végtörlesztést, a lánctartozást, a csődöt, a diktatúrát, a harácsolást és az átverést. Aztán írtunk az elmúlt öt évben devizahitelt, adósságcsapdát, plágiumot, életpályamodellt, tandíjat, rezsicsökkentést, stadionfejlesztést és keleti nyitást is, s oldandó némileg a fokozódó drámai feszültséget, szeretetet, szerelmet, reményt, családot, összefogást, s azt, hogy jobban teljesít.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2014. október 07. 16:06
"" Csak vidáman!"" A legvidámabb barakk utodjában, ami 90 óta csak rontott, mi is lehetne? Ha "Odaveszne belőlünk a maradék vidámság..."
yanoo
2014. október 07. 15:54
Talán azért, mert folyamatosan hazudoztok, hogy így leszakadtunk a régióban, úgy elhúztak mellettünk K-európában.Holott ugyanolyan szarul élnek a környező országokban , mint nálunk. Oké, a cseheknél olcsóbb és jobb a sör.Ezt aláírom.
balbako_
2014. október 07. 15:18
Szegény Kisalföldieket ezen a szellemi táplálékon tartják? Ez az Amerikai Népszava leánylapja?
qccqccqcc
2014. október 07. 12:37
Istenem, már féltem, hogy ma nem bukik meg a diktatorikus Fidesz. Hála istennek, meglett.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!