Ne várják el, hogy lábon lőjem magam

2014. október 01. 12:21

Kockázatnak tekintem például az Alkotmánybíróságot. Interjú.

2014. október 01. 12:21
Trócsányi László
Index

A Fideszben nagyon dicsérik a vezetése alatt felállt stábot, állítólag sokkal kevesebbszer hallják a politikusok, hogy az ötleteiket nem lehet törvényi formába önteni, mint az előd, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium idején.

Remélem, meg vannak elégedve velem. Szakpolitikus vagyok, az voltam, és az elkövetkező években is az leszek. Egy igazságügyi miniszternek szerintem az a dolga, hogy jogászként keressen megoldást a problémákra. Akkor is, ha olyan üggyel szembesül, amelyre mondjuk más tíz éve nem talált megoldást. Meggyőződésem, hogy ez csak akkor sikerül, ha az ember azonosulni tud a munka céljával. Én például teljes mértékben azonosulni tudtam a devizahiteles ügyek rendezésével és a választott jogi megoldással. Ezen a területen rendet kellett tenni.

Kik közvetítik a politikai célokat, megrendeléseket?

Meghallgat a frakció is, illetve ha a kormányülésen kerül elő egy probléma, akkor ott terjesztem elő a megoldási lehetőségeket. Azért választottak erre a posztra, ahol most vagyok, mert feltételezik rólam, hogy tapasztalt, az elmélet és a gyakorlat iránt egyaránt fogékony jogász lehetek. A jó jogász az előterjesztésében számba veszi a kockázatokat. Kockázatnak tekintem például az Alkotmánybíróságot.  Rendkívül fontos intézmény, és számomra nem sértő, ha egy színvonalas AB-határozat azt állapítja meg egy jogi megoldásról, hogy az túlment egy bizonyos határon. (...)

Mint volt alkotmánybírót kérdezzük, ön átengedné a devizás törvényt?

Abszolút. Félre ne értsék, nem akarok senkit sem befolyásolni. 2010 óta nem vagyok tagja a testületnek, de azért tudok még alkotmánybírói fejjel gondolkodni. Ilyen szempontból talán van egy előnyöm, éreznem kell, hogy mik azok a mezsgyék, ahol elbukhat egy törvény. A nagyszerű minisztériumi stábommal együtt koncentráltunk arra, hogy kizárjuk az ismert kockázati tényezőket. Ismerjük az AB korábbi döntéseit, és ennek alapján bízom abban, hogy a testület számunkra kedvező döntést fog hozni. Persze, mindig történhet baleset, ebben az esetben azonban önvizsgálatot kellene tartanunk.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2014. október 18. 22:41
Jó napot! Már eljutott 2002-ig?
poppy flower
2014. október 08. 15:40
Meg egy demenciaszakértő is, ugye shitnyikpapa?
Zokni
2014. október 02. 11:46
"Jó napot! Már eljutott 2002-ig?" - írja a Kaya, meg a Joszip ügyéről szóló beszámolóra. Nem kell. Itt arról van szó, hogy az akkor futó pártok részben a népben lévő zsigeri fajgyűlöletből (MIÉP), részben az előző rendszer elleni aktív (SZDSZ), részben pedig a baloldali demokrata nekibuzdulásból (Mszp), illetve passzív (MDF) ellenállásból, vagy történelmi hagyományokból (KDNP), sőt még mezei ostobaságból (Torgyán féle Kisgazdapárt)is, illetve egyszerű KÖZTÖRVÉNYES BŰNCSELEKMÉNYBŐL - (Fidesz)adócsalásból születtek meg. Ami később, - egészen a stadionokig, ha peche lesz utódainknak, akkor a Nemzeti OV Stadion koráig - történt, csak illusztárció lenne ehhez.
Zokni
2014. október 02. 11:46
"Igen, Trócsányi egy szakember..." - írja. Milyen jogász az, akinek a támogatásával az alkotmánybírói posztra CSAK kormánypárti jelölteket állítanak? Zugjogász? Zugügyvéd? Zugminiszter?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!