Semmiség a havi 400 forint?

2014. december 14. 11:41

Még ha hosszabb is volt az utam, akkor is legalább nem a dugóban álltam eddig, kevésbé szennyeztem a városban élők környezetét. Januártól mégis ezt fogom tenni.

2014. december 14. 11:41
Kézdi Beáta
Válasz.hu

„Csepreghy szerint nem terheli meg annyira az autósok pénztárcáját, hogy fizetőssé tennék az autópályákat, gyorsforgalmi utakat valamint az M0-st, amit a legtöbben, mint például jómagam is, Budapest/Belváros elkerülésére használunk. Még ha hosszabb is volt az utam, akkor is legalább nem a dugóban álltam eddig, kevésbé szennyeztem a városban élők környezetét. Januártól mégis ezt fogom tenni. 

Bár biztosan sokan lesznek, akik fizetnek, vagy átállnak a vasútra. De valljuk be, demagógia azt mondani, hogy mindenhova el lehet jutni ugyanolyan gyorsan és kényelmesen tömegközlekedéssel, mint autóval. De az is biztos, hogy lesznek majd olyanok is (valószínű, nem kevesen), akik a mellékutakat használják majd, így véve igénybe az ott élők idegeit és egészségét. (...)

Szőnyi Szilárd kollégám már hangot adott csütörtökön a nemtetszésének és gyakorlati kérdéseket is feltett. Nálam a kérdés továbbra is az, miért fizetnénk olyanért, amiért eddig nem kellett? És újra felvetődik a kérdés: megint mi ezzel a Fidesz szándéka? Az biztos, hogy a fizetőssé váló útszakaszokkal újabb szavazókat vesztettek el.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 156 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Béna Géza
2014. december 15. 11:19
Bocsánat egy km. autópálya több mid három milliárd forintba került, tüntessünk elvtársak legyen a gázár a háromszorosa a mainak, hajrá "obama" hajrá "ámerika"
DepiEnd
2014. december 15. 09:13
Lehet, hogy rosszul értem, de ettől még lehet venni autópálya matricát ugyan úgy ahogy eddig, csak van aki jobban jár pl. Bp-Balaton, ha 3 megyei matricát vesz.
oxycoccus
2014. december 15. 08:33
ami ingyen volt, az most olcsóbb lesz!
Béna Géza
2014. december 15. 08:11
Hé F..sz kalapok az autópálya építésénél mind a mesében az egyik megnyerte továbbadta az is lefölözte és még tovább adta majd valahol a végén a szerencsétlenek meg építették akiket vagy kifizettek vagy nem ezért került Magyarországon több mint három millióba egy km. autópálya.No ehez varjatok gombot és kérjétek "obama" segítségét és menjetek tüntetni hogy a "zorbán monjon+ le, hogy a taknyoséknak legyen mit újra lenyulni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!