Ezek a bandák tényleg a pártokat testesítették meg

2014. december 07. 14:39

Az elmúlt két évben folyton az általam nagyon jól ismert Fekete Györgyöt ostoroztam. Csak aztán rájöttem, hogy minél több rosszat mondok róla, annál több pénzt kap. Interjú.

2014. december 07. 14:39
Szörényi Levente
Népszabadság

Mick Jagger mondta, ha még negyvenévesen is a Satisfactiont kell játszania, akkor…

 
Á, Jagger egy pozőr. Miért ne lehetne játszani a régi dalokat akár öreg fejjel? Egyébként mi sem tudtuk, hogy ez lesz belőle, mármint a beatből. Már az Illés vége felé az Ifjúsági Magazin megkérdezte, szerintem mit hoz a jövő a műfajnak. Azt mondtam, egyre színesebbé válik majd, de egyre olcsóbbá is. Érzékeltem, hogy a beat harciassága, szókimondása – amiből később az alternatív zenék táplálkoztak – el fog sekélyesedni. És azt is mondtam, hogy a fiataloknak a jövőben majd talán a politika ad kitörési pontot.
 
Lehozták?
 
Lehozták, és igazam is lett. Nem az öreg MSZMP-sekre gondoltam, hanem a fiatalabbakra, a reformpártiakra, a KISZ-titkár Maróti Lászlóra például, aki vérfrissítést akart. Személyesen neki köszönhető, hogy az István, a királyt előadhattuk 1983-ban a Városligetben. A ’84-es Dóm téri bemutató után bejelentkeztünk a kultúrpápa Aczél Györgyhöz.
 
Aczélhoz? Miért?
 
Hogy segítsen kőszínházba vinni a darabot. Egyébként egy héten belül kaptunk időpontot. Ezt azoknak a fideszes politikusoknak szoktam elmondani, akik hetekig, hónapokig váratják az embert, mindig új és új időpontokat adnak. Aztán meg lemondják. Ráadásul Aczél azt mondta: – Tudják, hogy én nem nagyon szeretem magukat, de a téma magyar és történelmi, a mű zseniális: a Nemzeti Színházban a helye! Majdnem becsúsztam a szék alá. Úgyhogy bekerült a Nemzetibe az István, az akkori főrendező, Kerényi Imre állította színpadra.
 
Kell a politika?
 
Nem kell benne feltétlenül részt venni, de elkerülni sem nagyon lehet, akaratlanul is erről szól minden második mondatunk. Bródy vehemens, ő még élvezi is, én nem. Nem fordítok hátat a dolgoknak, van véleményem róluk, de semmiképpen sem akarom, hogy lehúzzanak. Az alkotó embernek szüksége van a kikezdhetetlen szabadságra. Nekem ez a szuverenitás kell. Emiatt támadhatatlan vagyok.
 
Ha a december 28-i koncerten elhangzik a Ha én rózsa volnék, vagy a tévében a Miért hagytuk, hogy így legyen?, az politikai kiáltvány, nem?
 
De hát az mindig is az volt. Ebben nincsen semmi. Nem tisztem megítélni, de a későbbi Bródy-dalokban vannak elfogult politikai utalások. Ezekben a szövegekben viszont tényleg az a jó, hogy minden helyzetben megállják a helyüket.
 
A mai független, alternatív alkotók nem állnak túl jól a szuverenitás ügyében. Gondoljunk csak a hivatalos kulturális térkép átrendeződésére, a forráselvonásokra.
 
Az elmúlt két évben folyton az általam nagyon jól ismert Fekete Györgyöt ostoroztam. Csak aztán rájöttem, hogy minél több rosszat mondok róla, annál több pénzt kap. Úgyhogy most inkább nem mondok semmit.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 171 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2016. március 01. 09:40
Nyilván jó pénzt hozott az Alföldiféle István, csak éppen - mint minden Alföldi rendezésben - a darabot ki kellett herélni és ellentétes tartalommal megtölteni. Ezt kellett volna Szörényinek szóvá tenni, nem Fekete Györgyöt cseszegetni. Ez utóbbi ráadásul egy szavazattal bíró tagja a testületnek tehát a nyakába akasztani a rossz - esetleges rossz! - döntéseket fölösleges. Szörényi meg belefutott abba, hogy most már ő nem tűr meg ellenvéleményt az igazság letéteményese.
tango47
2015. december 19. 10:34
Szörényit is sajnos elérte az a kor, amikor az ember már kritika nélkül elhiszi, hogy ő tévedhetetlen. ("Az alkotó embernek szüksége van a kikezdhetetlen szabadságra. Nekem ez a szuverenitás kell. Emiatt támadhatatlan vagyok.") Ahhoz képest csinált néhány marhaságot, ami miatt, ha jól emlékszem elég sokan támadták (nem is indokolatlanul). Ami pedig Fekete Györgyöt és az ő akadémiáját illeti.: halálra sértődött Szörényi, hogy nem hívták meg akadémikusnak. Szóval az öregkori demencia, és önértékelési problémák is megmutatkoznak interjúiban. Nem kellene erőltetni!
tango47
2015. december 19. 10:33
"... A szerzői jogdíj az nem lopás. Azért a szerzők keményen megdolgoztak. " Ez igaz, csak van egy kis bökkenő az elosztási szisztémával: kicsit szubjektív szempontok döntenek az adott juttatások összegéről. Hogy, hogy nem, az egyébként anno tényleg sikeres, de most is a tűz közelében ülők nagyságrendekkel többet kapnak, mint legalább annyit játszott kollégáik.
na még ez is
2015. december 16. 17:56
Az artisjus szigorú szabályok szerint osztja a pénzeket. Az üreshanghordozó-díjak 48%-át rádiós sugárzási adatok alapján (38% zene, 10% irodalom), 47%-át hangfelvétel-jogosítási adatok alapján (ha a műnek más nyilvános elhangzása is volt), 5%-át legális online letöltési („download”) adatok alapján osztotta fel a szerzői egyesület. ezek elég objektív számok, nehéz velük manipulálni, így hidd el, hogy akit sokat játszanak, az sok pénzt is kap. arról pedig már nem ők tehetnek, hogy a negyedét lenyúlja fekete györgy, hogy a rendszerkompatibilis előadóknak kiossza. abszolút szubjektív alapon. http://itcafe.hu/hir/artisjus_jogdij_nka.html
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!