Egy a zászló? - Az eltóbiásososdás veszélyei

2015. január 21. 14:41

A hadüzenetet érthetően magára vette a jobboldalinak, antikommunistának mondott újságírók vagy nyolcvan százaléka. Mindazok, akik az 1997-végi indulás óta a Lajos-birodalomnál dolgoznak.

2015. január 21. 14:41
Menyhárt doktor
Tutiblog

„Minden bizonnyal a párton belüli másik oldal mesterkedése áll amögött, hogy Simicska Lajos médiabirodalmának vezetői világos üzenetet kaptak a múlt héten a miniszterelnöktől. Az állami szféra hirdetései mostantól javarészt a közmédiát fogják gazdagítani, Lajosék ne számítsanak egy buznyákra sem.

 
Az elhatározás egyfelől igazságos, hiszen 2010-től tavaly nyárig, amíg Lajosék voltak a nyeregben, e hirdetési pénzeket kizárólag ők maguk, illetve a kisebb-nagyobb szolgálatokért túlélésre érdemesnek tartott ellenzéki médiumok (lásd: Népszava, Atv) költhették el. Másfelől roppant igazságtalan, hiszen a hadüzenetet érthetően magára vette a jobboldalinak, antikommunistának mondott újságírók vagy nyolcvan százaléka. Mindazok, akik az 1997-végi indulás óta a Lajos-birodalomnál dolgoznak: a Magyar Nemzetnél (exNapi Maónál), a Hír Tv-nél, a Lánchíd rádiónál és a szintén célba vett Heti Válasznál. Nekik hiába magyarázzák, hogy csak a nagyfiúk közti elszámolásról (leszámolásról) van szó, ahogyan lehet majd magyarázni az őket olvasó, hallgató, néző szavazótábornak is, hogy miért keletkezett zavar a centrális erőtérben, és hogyan lett Dániel elvtársból áruló?

Közben persze lehet ellentévét és ellenlapokat csinálni (és kell is), csakhogy kemény dió az. Évekbe telik, míg kialakul a néző- és olvasótábor.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tábor Radosti
2015. szeptember 14. 12:58
Egy kivételével minden állítás igaz az Őszödi Rémre.
dávid
2015. január 28. 15:18
A Feri.
csulokpisti
2015. január 28. 15:18
gordonkára illik
atila68
2015. január 28. 09:07
Mi van? Milyen hadüzenet? Ki akar itt háborúz? Ki az a ki, aki itt mondja? Zavaros.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!