A helyi párttitkárt lehet szidni

2015. január 19. 09:48

Nyugaton sokan azt hiszik, hogy Kínában a tisztességes művészek élete maga a pokol, s aki nem pártpropagandát folytat reggeltől estig, azt munkatáborba zárják vagy nyilvánosan főbe lövik. Ez ostobaság. Interjú.

2015. január 19. 09:48
Salát Gergely
Magyar Hírlap

Miért kaphatta meg a kommunista Kínában többször tiltólistára került, ám egyes vélemények szerint mégis a cenzúrát dicsőítő író a Nobel-díjat? Közvetlen befolyása lehet Kínának vagy politikai érdekeltség miatt dönthettek így?


Közhely, hogy az irodalmi Nobel-díjnak mindig van politikai vetülete, valószínűleg Mo Jen estében is így volt. Kínai részről nyilván zajlott lobbizás az érdekében, ugyanakkor ha a másik oldalról nézzük, inkább az a furcsa, hogy a világ népességének egyötödét képviselő, a leghosszabb és egyik leggazdagabb folyamatos irodalmi tradícióval rendelkező országból még nem kapta meg senki az irodalmi Nobelt – leszámítva a külföldön élő, Kínában alig ismert Kao Hszing-csient. A bizottság talán kompenzálni is akart emiatt. Ettől függetlenül Mo Jen remek író, és semmiképpen sem a legrosszabb azok közül, akik ezért vagy azért Nobel-díjat kaptak. Leginkább azok kommunistázzák, kurzusművészezik, talpnyalózzák, akik egyetlen sorát sem olvasták, és nem is hallottak róla a Nobel-díj előtt. (...)

Ezek szerint azért mégis áthatja a művészetet a kényszer?

Nyugaton sokan azt hiszik, hogy Kínában a tisztességes művészek élete maga a pokol, s aki nem pártpropagandát folytat reggeltől estig, azt munkatáborba zárják vagy nyilvánosan főbe lövik. Ez ostobaság, az írók és egyéb művészek sokkal inkább a piacnak vannak kiszolgáltatva, mint a politikának. Egyébként a világ művészeti termésének nagy része nem tökéletesen szabad körülmények között született, mégsem dobjuk ki az Augustus korabeli költészetet vagy Michelangelo szobrait. (...)

Összehasonlítható a jelenlegi kínai helyzet a kommunista éra Magyarországán és Szovjetuniójában, valamint szövetségeseinél tapasztalt állapotokkal? 

Némi hasonlóság megfigyelhető, leginkább az, hogy hasonlóan hívják a kormányzó egy pártot. De azért a mai Kína meglehetősen különbözik a Szovjetuniótól vagy korabeli szövetségeseitől, ennek megfelelően irodalmi élete is más. Kínában jóval kisebb az állam szerepe, az írók a piacról élnek, és elsősorban az olvasóknak akarnak megfelelni. Kína nincs elzárva a külvilágtól, sőt éppen történelme legnyitottabb korszakát éli. Kína nem stagnál vagy hanyatlik, a rendszert nem övezi közutálat, és legalábbis a központi kormány jelentős támogatást élvez. A vezetőket nem hazaárulók társaságának tartják, mint annak idején Magyarországon, hanem a kínai érdekek – nem feltétlenül tökéletes – érvényesítőinek, akik visszaállították az ország nagyhatalmi státusát. Kína nem pária a külvilágban, hanem az egész világ arra vágyik, hogy jóban lehessen vagy legalább kereskedhessen vele. S mindezek mellett fontos különbségként ott van az internet, amely szinte ellenőrizhetetlen, és amely ma már a kínai irodalom egyik legfontosabb terepe.
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bádogos
2015. január 19. 13:52
A helyi párttitkárt a Kádár-rezsimben is lehetett szidni.
C.Dömötör
2015. január 19. 13:10
Ugyanakkor olyan "művészt", mint Ai Weiwei-t a Nyugat a tenyerén hordja. Az elmúlt évek legnagyobb sarlatánja, kiválóan megél abból, hogy a rendszert kritizálja. Vendég professzor, többszörösen kitüntetett, és még egy asztroidet is róla neveztek el. Dachsteinben egy négy tonnás követ (Kinából!), állított fel a Szicsuáni földrengés áldozatainak emlékére. Ez már egy új dimenziója a művészetnek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!