Küszöbön innen

2015. március 17. 14:11

Szinte remeg a levegőben a heveny izgalom, amióta megtudta az ország, hogy a következő három év a keményen dolgozó kisemberekről és az ő családjaikról szól majd.

2015. március 17. 14:11
Keszei L. András
Kisalföld

Addig is, amíg mindez kiderül, maradnak nekünk a keményen dolgos hétköznapok a küszöbön innen. Homlokot ráncolva figyeljük például a Buda-Cash- meg a Quaestor-botrányokat, legfájdalmasabban persze azok a becsapott százezrek, akiknek könnyen semmibe veszhetnek nehezen összekuporgatott megtakarításaik. Közben ízlelgetjük a fiktív kötvény szókapcsolatot is, próbáljuk elképzelni, mennyi pénz lehet mondjuk 150 milliárd, s találgatjuk, kiknek a zsebében landolhatott vajon.

Elmerengünk azon is, ugyan miként lehet egy fantom nevében négy nap alatt 62 milliárdért értékpapírt vásárolni négy regionális bank pénzéből úgy, hogy az senkinek ne legyen gyanús, akinek egyébként ez gyanús kellene hogy legyen? Eközben velünk együtt a pártok is mélységesen fel vannak háborodva a történteken, úgy csinálnak, mintha ők sem értenék az egészet, ezért inkább egymást ütik nekünk, azon vitatkozva, ez most éppen kinek a botránya. A keményen dolgozó kisember meg a fejét vakarja, s érzi, a következő három év is róla és a családjáról szól majd. Éppen úgy, ahogy eddig.

Csak még a boltok is zárva lesznek vasárnap ezután.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
1120
2015. március 18. 03:27
Nem áll jól a cinizmus egy übergagyi napilap újságírójának a szájából, aki ideje nagyrészét faszveréssel tölti, míg a "keményen dolgozó kisemberek" valóban keményen DOLGOZNAK!!!
puszika
2015. március 17. 19:44
Ne erőlködj Keszei! Olyan csoda még nem történt a médiamközmunkások világában,hogy egy írásba minden beleférjen,pláne az ami a rosszindulatot illeti. Ahogy elnézlek,igazán benőhetett volna a fejed lágya ennyi leélt idő után! Szóval még gyakorolnod kell Keszei! De ne reménykedj,másnak sem sikerült még! Ja, hogy a főszerkesztőd meg kapacitál.Ő sem más mint te!!
kjkj945
2015. március 17. 16:27
" 62 milliárdért " Ja csak 42 000 milliárdot lehet offshoréba kivinni.
Theorba
2015. március 17. 14:58
Szerencsétlen! Tessen jobbra vagy balra gyűlölködni! Ezen a fórumon csak így lehet olvasottságot elérni. (Sorry)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!