44 százalék

2015. június 17. 11:10

Cseppet sem csodálkozom, hogy a hithű kemény magoktól eltekintve a magyarok egyre jobban utálják a pártjaikat.

2015. június 17. 11:10
Keszei L. András
Kisalföld

A jelenségnek minden bizonnyal van köze ahhoz, hogy a honi közélet hosszú évek óta olyan, mint valami külvárosi kisdedóvó homokozója, ahol az elmaradt menzai repeta után a megsértődött óvodások jobb játékot nem találva kéjes örömmel rombolják le egymás korábban felépített homokvárait. Itt van példának mindjárt a kormány bevándorlás- és terrorizmusügyi nemzeti konzultációja szülte, finoman szólva is megosztó és ízléstelen plakátakciója, és a letépésükre, átfestésükre biztató, legalább annyira nem elegáns, értelmetlen és haszontalan ellenzéki válasz. Az egyik Tamás bátyák kései unokáival riogat, akik majd jól elveszik a munkánkat, eleve nem tisztelik a kultúránkat, nem tartják be a törvényeinket, a másik oldalról meg erre rutinszerű peace and love a válasz. Aztán hogy mindenki végleg összezavarodjon, a miniszterelnök eközben úgy nyilatkozik, a kormányplakátok megfogalmazása enyhének mondható, s arról szólnak, hogy Magyarország nyitott és barátságos ország. (Ugyan mit írtak volna rájuk, ha barátságtalanok akartak volna lenni?)

Jelképes, hogy köztes megoldással a Kétfarkú Kutya Párt állt elő, miszerint nem ért egyet, de nem szaggat, inkább új plakátokon mondja el a véleményét. S lám, erre ismeretlenek néhány nap alatt 30 millát dobtak össze nekik.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
várúr
2015. június 17. 20:04
Szerző is épített egy homokvárat. Csúnyát, sikerületlent, de ennyi tellett. Fikázni az összes ballib firkász nagyon tud, csak a megoldás marad el. Ezért taknyolnak hisszú évek óta.
puszika
2015. június 17. 15:04
Hát az általad favorizált pártokat NAGYON!! És ezen ne csodálkozz.Azt kapjátok amit megérdemeltek Keszei!!
yanoo
2015. június 17. 12:31
" Nem, nem, nem annyira ismeretlenek; el ne akard már hitetni, hogy ezt a harminc millát hazai kisemberek és szimpatizánsok dobták össze kettő nap alatt. " Pedig életszerű.Miután nyilvánvaló,hogy a fidesz hazudik, mert bevándorlók nem léteznek( ez tény, leszögezhetjük), az a tizenöt-húsz liberális összekalapozza ezt a csekély összeget, hogy a tanulatlan, mucsai magyarokat felébresszék, hogy csak manipuláció áldozatai.Bevándorlók nincsenek, nem is voltak, ez csak az orosz titkosszolgálat akciója.Az a pár arab és néger ember, akit a híradók mutogatnak, francia állampolgárok és színészek. Tehát örüljünk, hogy van még egyáltalán néhány liberális ember ( a nemzet lelkiismeretei ők), akik felnbyitják a szemünket saját pénzükkel.Tudnivaló, a liberális ember nagyon individuális, mégis a köz érdekében szórja a pénzét.Köszönet érte!
kitiltott
2015. június 17. 11:57
Ha már plakát háború... a két farkú kutyapárt is támogatta az Itt vagyunk kampányát.. http://ittvagyunk.lmbtszovetseg.hu lehet hogy oda is jutott pénz az ellenplakát kampány pénzéből? a buziknak nem elég a felvonulás nem elég a Pridos provokáció ...most a norvég alap és a kétfarkú kutyapártnak gyűjtött pénzből hírdetik magukat a szaros farkúak
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!