A melegek tették tönkre az életem

2015. június 27. 21:58

Azokra, akiknek önmagában az, hogy az Index kiáll egy szabadságjog mellett, elég ahhoz, hogy elbúcsúzzanak tőle, kemény napok várnak.

2015. június 27. 21:58
Német Tamás
Index

Ezennel távozom az index olvasótáborából!, Tőlem is kaptok egy dislajkot., Viszlát Index... − ilyet és ehhez hasonlót írt néhány olvasónk a Facebookon megváltoztatott profilképünk alá. Egészen pontosan 56-an lájkolták ki az Indexet, mert kibaszta náluk a biztosítékot a szivárvány színű profilkép.

Azokra, akiknek önmagában az, hogy az Index kiáll egy szabadságjog mellett, elég ahhoz, hogy elbúcsúzzanak tőle, kemény napok várnak. Már amennyiben tényleg következetesek, és emellett nem egy kézzel vájt gödörben élnek.

Mert Laci vagy Juli ma még ledől holtfáradtan este, mit sem törődve a világgal, ő megtette, amit egy büszke homofóbnak meg kell tennie: megszakította a kapcsolatot a melegek jogai mellett kiálló Indexszel. De a vasárnap sokkal nehezebb lesz.

Ha felkel reggel, és eszébe is jut, hogy leugrana egy kávéért a Sturbucksba, azonnal ki kell hogy pattanjon a szeme már a gondolattól is: ő már soha többé nem fog kávét inni annál a cégnél, amely nyilvánosan áll ki a melegek jogaiért. Felöltözik.

Már félig felhúzta farmerját, amikor érzi, hogy valami forróság önti el a kezét, a lábát. Akkor hirtelen beugrik neki: ez egy Levis farmer! Egy Levis, bassza meg, a márka, amely nyilvánosan szolidáris a melegekkel. Gyorsan lerúgja, ezt megúszta, alsógatyában kislattyog a konyhába, hogy reggelizzen.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 237 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
2016. május 21. 22:19
A sex, hozzá tartozóan a nemi identitás a legszigorúbban veendő magánügyek közé tartozik. Kívülállóra nem tartozik, az ezzel való hivalkodás pedig a normális emberekből ellenszenvet vált ki. Jó lenne, ha mindenki igyekezne a maga számára definiálni a közízlés fogalmát, feltéve, ha ezt intellektuális és morális képességei megengedik neki. Azt mindenki tudomásul veszi, hogy vannak féllábú emberek, de ne igyekezzenek kötelezővé tenni a féllábúságot pusztán az együttérzésre való hivatkozásból. Ha pedig valaki feltárja az intímszféráját, ne lepődjön meg az általa gerjesztett reakción. Ennyi.
kohntalan
2016. február 25. 22:57
Egy híres magyar mondta (és milyen igaza volt!): "A magyarok erőszakosak, az öngyilkosságig szenvedélyesek, túl gyorsan mondanak ítéletet, szűklátókörűek, antiszemiták és rasszisták."
tyIer durden
2015. szeptember 10. 16:52
Tudod mi a különbség a zsidó és a kenyér között? A kenyér nem dörömböl a kemenceajtón.
péterx
2015. szeptember 02. 08:57
1.Pimasz , fölényeskedő írás : jogunk van mindenféle újságírói "baszogatás" nélkül azt írni , hogy nem vagyunk haljandók a torz-ferde szabadságértelmezésük mögé odaállni ! 2.Önellentmondásban van a szerző : állítólag védi a jogokat , miközben a /z Indextől elköszönő / jogaikat gyakorlókat szidalmazza...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!