L. Simon, a túlélőművész

2015. augusztus 03. 09:18

Van a magyar politikának egy igazi túlélőművésze, L. Simon László. Aki felismerte, hogy Magyarországon a fideszes korrupciónak és hazugságnak semmiféle következménye nincs.

2015. augusztus 03. 09:18
Sabater
hvg.hu

1. Törvénymódosítást nyújtott be annak érdekében, hogy megtarthassa saját 800 ezer forintos másodállását.

2. Rabokat dolgozatott saját földjein, majd azt nyilatkozta, hogy ezzel semmi probléma nincs.

3. Szomszédja gyanús körülmények között állami földeket nyert.

4. Közpénzből újították fel kiadójának eladósorba került kastélyát.

5. Ő volt a benyújtója annak a reklámadóról szóló törvényjavaslatnak, ami gyanúsan sok engedményt adott a Fidesz-közelbe került TV2-nek.

6. Saját kabinetfőnökéhez köthető cégeket hívott meg államtitkárként egy csaknem tízmilliós kommunikációs pályázatra. Aztán ezt megismételte.

7. És megint baráti cégeket hozott helyzetbe, hogy aztán ezt megtegye újra.

8. Egy újabb gyanús cégügyben a vele perben álló öccse vádolta meg hazugsággal és gazdasági bűncselekménnyel.

9. Uniós pénzből újította fel a kormány a panziója felé vezető utat. 795 millióért.

10. Kiderült, hogy a kishantosi biogazdaság földeinek üzemeltetését elnyerő cég tulajdonosa L. Simon Lászlónak írt pályázatokat korábban.

11. Borászata rákellenesnek hazudott barackmagot árult. A botrány kirobbanását követően letagadta, hogy övé lenne a cég, pedig 50%-ban az.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 54 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Fakutya Vigyora
2015. augusztus 03. 15:12
Ha már igy szóbakerültek a kastélyok, érdekelne a kishantosi Ácsnéék által meg nem vásárolt, mégis használt, valamint a hazánkba ki-bejárkáló vén marha sajtkészitő kisasszondi kastélya: hogyan, mennyiért és mikor került a birtokába.
Fici7
2015. augusztus 03. 10:26
Aki lop az lop, mindegy hogy milyen tagkönyve van.
egyetmondok
2015. augusztus 03. 10:09
Irigylik,hogy L.Simon úr mennyire erős,életre való nemzeti ember.
ellenforradalmár
2015. augusztus 03. 09:49
"...fideszes korrupciónak..." "Az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel" / Medgyessy, 2004 augusztus
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!