Migrációs kisokos hazafiaknak

2015. augusztus 25. 18:23

Ha nem állítjuk meg őket, akkor ennek a folyamatnak sohasem lesz vége, a migránsok az okostelefonjaikon keresztül küldik haza az üzeneteket, s több százmillió afrikai és dél-ázsiai ember indulhat neki az európai útnak.

2015. augusztus 25. 18:23
Toroczkai László
Facebook

„1. Hogyan védhetjük meg a határt? Ér-e bármit a kerítés?

- Egyelőre nincs tapasztalatunk, mert a hírekkel ellentétben a kerítés még csupán néhány kilométeren épült meg. A legtöbb helyen az úgynevezett »gyoda« van, ez tulajdonképpen a pengés drót-akadály, amely önmagában szinte semmit sem ér, alul ugyanis nem rögzítették, így akár át is lehet bújni alatta. Amennyiben megépül mögötte a 3 méteres kerítés, tetején egy sor dróttal, akkor már az előtte lévő (a szerbiai oldal felől) gyoda is érhet valamit, a kettőn együtt átjutni ugyanis eszközös segítséggel nem lehetetlen, de mindenféleképpen időigényes folyamat. Ennek köszönhetően nem fognak tudni a komoly veszélyt jelentő százfős csoportok zavartalanul átsétálni a határon, ellenőrizhetővé válik a migráció. Természetesen a kerítés csak akkor fog működni, ha élőerős védelem van mögötte (kiegészítve stabil hőkamerákkal, riasztókkal stb.), jelenleg ugyanis nincs határőrség, mindössze a semmiféle helyismerettel nem rendelkező, állandóan cserélődő készenléti rendőrökkel igyekszenek védeni a határt, s az már kiderült, hogy erre a rendőrség a jelenlegi állománnyal képtelen.

2. Miért állítjuk meg a migránsokat, miért nem engedjük őket tovább Nyugat-Európa felé?

- A tudatosan megsemmisített dokumentumokkal történő illegális határátlépés nem normális dolog, hanem bűncselekmény. A hatalmas, több tízezres idegen tömeg szabadon kóválygása közegészségügyi és közbiztonsági kockázat. Hozhatnak a hátizsákjaikban fegyvert, drogot, lehetnek közöttük terroristák, bűnözők, tömeggyilkosok. Ráadásul, ha nem állítjuk meg őket, akkor ennek a folyamatnak sohasem lesz vége, a migránsok az okostelefonjaikon keresztül küldik haza az üzeneteket, s több százmillió afrikai és dél-ázsiai ember indulhat neki az európai útnak. Ráadásul, ha behunyjuk a szemünket, azzal az embercsempész-maffiát gazdagítjuk, juttatjuk olyan hatalmas vagyonhoz, amely már nemzetbiztonsági kockázatot is jelent. Nyugat-Európa már most megtelt, és Brüsszel nem is titkolja, hogy miután Németország, Franciaország és a többi bevándorláspárti nagyhatalom kimazsolázza a bevándorlók közül a munkára foghatóakat, a maradék százezreket szét akarja osztani a többi EU-tagállam között. Magyarország az EU tagja, egy ideig ellenállhatunk, de egy idő után óriási tömegeket fognak hozzánk visszaküldeni regisztráció nélkül is. Tévedés azt gondolni, hogy amikor majd a nyugati országok belefulladnak az afrikai, dél-ázsiai bevándorlókba, annak nem lesznek káros következményei hazánkra nézve. A magyarországi regisztráció egyébként sem ok a visszatoloncolásra, hiszen a migránsok 99 %-a már egy EU-tagállamban, Görögországban korábban regisztrálva lett.

3. Miért kell 5 milliós terepjáró az ásotthalmi mezőőrségnek?

- Röviden: mert ennyi pénzt adtak össze a hazájukért aggódó, a szájkaratén túl tenni is hajlandó hazafiak. Hosszabban: az ásotthalmi mezőőrség Magyarország legmilitánsabb mezőőrsége. Az illegális migráció adta példátlan körülmények között, s ennek megfelelően rendhagyó, többnyire katonai jellegű felszereléssel, ruházattal teszik a dolgukat. Törvényes útra igyekeznek terelni a tanyákat, termőföldeket, mezőket, erdőket szennyező, pusztító és a magántulajdont nem tisztelő migránsokat, segítenek az embercsempészek elleni harcban, ehhez pedig ilyen járműre van szükség, hiszen az embercsempész maffia sokszor luxusautókkal közlekedik, aszfaltúton könnyűszerrel hagyták maguk mögött a Lada Nivát. Mind az egyre agresszívebbé váló migránsok, mind az embercsempészek szempontjából fontos egy tekintélyt parancsoló jármű. Mindezeken felül a rossz műszaki állapotban lévő Lada Niva fenntartása a sok javítás és a magas fogyasztás miatt gazdaságtalan volt. A járművel a mezőőrségi járőrszolgálat a határt védő kerítés ásotthalmi 20 kilométeres szakaszán (ha majd elkészül) fog tudni járőrözni, ezzel is segítve a határ védelmét.

4. Jöhetnek-e civilek határt őrizni?

- A rendőrség mellett jelenleg törvényesen kizárólag az önkormányzathoz tartozó mezőőrség, önkormányzati rendészet, illetve az egyesületi formában működő polgárőrség vehet részt a migráció elleni harcban. A Magyar Gárda ellen hozott törvény értelmében azok a hazaszerető civilek, akik önkéntes határőrségi járőrözést szerveznének, a büntető törvénykönyv szerint „közbiztonsági tevékenység jogellenes szervezését” követnék el. Ez pénzbírsággal, de akár két év börtönnel is sújtható. A rendőrség pedig ezekben az esetekben rendkívül keményen, sőt durván szokott fellépni, lelkes hazafiaknál tartottak házkutatást, vegzálták és rabosították őket emiatt.

5. Ásotthalmi mezőőrnek beállhatunk-e?

- A mezőőrt az önkormányzat rendes munkaviszonyban foglalkoztatja, a mezőőr hivatalos személy, igazoltathat, megállíthat, átvizsgálhat, bilincselhet, használhat testi kényszert, vegyi eszközt (pl. könnygázt), rendőrbotot, szolgálati kutyát, vadászfegyvert. A mezőőri szolgálat ellátást a 2012. évi az egyes rendészeti feladatokat ellátó személyek tevékenységéről szóló törvény szabályozza. Feltétele a büntetlen előélet, lőfegyvertartási engedély, speciális rendészeti és mezőőri vizsga. Aki mindezzel rendelkezik, jelentkezhet Ásotthalom Nagyközség Önkormányzatánál, mert bátor, jó fizikumú mezőőrökkel bővíteni szeretnénk az állományt.

6. Hogyan segíthet törvényesen a migráció elleni harcban egy civil hazafi?

- Demonstráción való részvétellel vagy tüntetés szervezésével. A határvédelem ugyanis csak akkor ér valamit, ha a törvények is megváltoznak. A határ megvédésével azt elérjük ugyan, hogy ellenőrizetlenül és hatalmas tömegekben nem tudnak bejutni az országba (és így az eleve rossz szándékkal érkezők más országokat fognak választani útjuk során), de például a határátkelőkön a valóban háború sújtotta országból érkezők jelentkezhetnek, s a rendőrség hiába szállítja el őket, a jelenlegi jogszabályok alapján pár óra múlva már szabadok is a bevándorlók. Politikai nyomásgyakorlással kell rábírni a kormányt (amelyet sajnos a bevándorláspárti EU-vezetés is nyom), hogy olyan törvényeket hozzon, amellyel azonnal visszafordítható, kitoloncolható a bevándorló. A jelek szerint azért is nyomást kell gyakorolni a kormányra, hogy az egyébként jó törvényeket be is tartsa, hiszen augusztus eleje óta mindenkit vissza lehetne fordítani Szerbiába, de a magyar hatóságok mégsem teszik.

- Civil ellenállás eszközeivel meg kell akadályozni új befogadó állomások megnyitását, a meglévőket is zárttá kell tenni

- Népszavazási kezdeményezéssel: akár az EU, akár a kormány akaratát is keresztbe lehet húzni egy népszavazással. Azt például nem kellene hagyni, hogy a jövőben az önkormányzatok nem szólhatnak bele új menekülttáborok létesítésébe.

- Pénzügyi támogatással segíthetik a migráció elleni harcunkat a következő bankszámla számon:
Ásotthalom Nagyközségi Önkormányzat
Bankszámlaszám: 10201006-50225253-00000000 (K&H Bank, letéti alszámla)”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 113 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Raven
2015. augusztus 26. 11:36
Attól tartok hogy nem is akarják ezek megállítani a menekültáradatot.Különben nem bénázgatnának ennyire, most a vasútra hivatkoznak hogy ott jönnek be, pedig egy kapuval azt is lelehetne zárni az államhatárnál. Ha naponta 2-3szor jön a vonat, akkor kinyitnák a kaput.Szégyen már ez a balfaszság.
néhai Ch.Pilot
2015. augusztus 26. 09:52
Nekem mondjuk ne ugasson hazafiságról egy olyan pofa, aki a DK támogatásával lett polgármester, és 2006-ban titkosszolálati megbízásra a jobboldal lejáratására vezetett támadást a TV- székház ellen.
Mich
2015. augusztus 26. 00:51
A határ őrizetét (és a migránsok kezelését) azok végzik, akiket a törvényes kormány megbízott ezzel - nem egy jobbikos csürhe...
katus
2015. augusztus 26. 00:15
2015. 08. 25. 19:43 PETRÁS MÁRIA HAZATÉRÉS TEMPLOMA IFJ. HEGEDŰS LORÁNT PETRÁS MÁRIA KITILTÁSA MIATT HÁBORODOTT FEL A HAZATÉRÉS TEMPLOMA Mint arról tegnap beszámoltunk nem léphet fel Petrás Mária népdalénekes a Dohány utcai zsinagógában, miután hazudoztak róla. Például azt, hogy a Magyar Szigeten lépett fel vagy azt, hogy a Kárpátia frontemberének, Petrás Jánosnak a testvére. Később ezeket az értesüléseket az alfahir.hu megcáfolta. Az esettel kapcsolatban a Hazatérés Templomának gondnoksága is fontosnak tartotta, hogy kiadjon egy közleményt, amit változtatás nélkül közlünk: “A Hazatérés Temploma közleménye A Hazatérés Temploma mély megütközéssel értesült arról, hogy a MAZSIHISZ arra való hivatkozással, hogy Petrás Mária az ifj. Hegedűs Loránt által vezetett gyülekezet ünnepi alkalmain is fellépett, kitiltotta a népdalénekest a Dohány utcai zsinagógából. Felháborítónak tartjuk, hogy lelkipásztorunkat „kenetteljesen gyűlölködőnek” titulálja az a MAZSIHISZ, amelyik a közelmúltban az izraeli hadsereg gázai népirtását – gyermekek, asszonyok, idősek lemészárlását - igazolták felszentelt hajlékuk falai között. Felszólítunk minden békességre igyekvő, jóakaratú embert, hogy ne vállaljon közösséget mindaddig a Dohány utcai zsinagóga gyülekezetével, ameddig hivatalban vannak a nyílt istentelenséget és embertelenséget képviselő vezetőik. A Hazatérés Temploma gondnoksága”
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!