Az eltévedt Mohamed

2015. szeptember 28. 18:24

A migránsok jelentős részében egy teljesen torz Európa kép él, egy olyan földi paradicsom, ahol számára adott és joggal követelhető a jól-lét, akármit is jelent az. Ezt hiszi, mert elhitettük velük.

2015. szeptember 28. 18:24
Bazsó Bálint
Jobbegyenes

A migránsok jelentős részében egy teljesen torz Európa kép él, egy olyan földi paradicsom, ahol számára adott és joggal követelhető a jól-lét, akármit is jelent az. Ezt hiszi, mert elhitettük velük.

Belegondolni is szörnyű lesz, amikor Mohamedek és Abdulok tízezrei döbbennek rá, hogy nem mindegyikük lesz »sikertörténet«, sőt, a többségüknek - ha nem is kiutasítás - de egy külvárosi gettóban való tengődés jár majd osztályrészül, teljes vagy részleges jogfosztottságban. Persze az elfogadás, a tolerancia, az emberbaráti szeretet jegyében, takaríthatsz majd az utcán. Ő nem ilyen Európában hisz, de ez jut majd neki.

Vagy ez sem.

Az ő arcukon már most sem a hála látszik, hanem a csalódottság. Amit hamarosan a düh fog felváltani, mert nem értik, hogy tévedhettek így el, és ezt kinek is köszönhetik.

De ekkor már nem az lesz a baj, hogy kevés a wi-fi, és nincsenek bárok.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Orange79
2015. szeptember 29. 12:22
Egyébként szánalmas, hogy a véresszájú jogvédők, libsik, mingránspártiak és az állítólagos humanisták folyton csak az idegenek, deviánsok, aberráltak jogai miatt aggódnak, a fehér, őslakos, tisztességgel dolgozó, adózó, nyugalomra vágyó, életmódját, kultúráját féltő, egyenlőre még többségben lévő emberek véleménye hidegen hagyja őket. A normalitást képviselő többség nem elég píszi, nem eléggé progresszív, nem eléggé öngyűlölő és nem eléggé balek. Értjük mi csak nem fogadjuk el.
Orange79
2015. szeptember 29. 12:12
Van aki jön magától, van akit küldenek. Van aki diplomás és van aki terrorista tevehajcsár. Tökmindegy, nem kellenek ide, nem kíváncsi rájuk senki és nem hívta őket senki. A valódi menekültek ellátása kötelesség, a többi menjen haza! Az állítagos menekülteket a közeli gazdag arab államoknak kellene mankózni, ott futja rá és nincs kultúrális, vallási összeférhetetlenség. Olyan nincs, hogy országok, akár kontinensek teljes lakossága csak úgy átgyalogol egy másik kontinensre mert ott jobb élni, sok a segély meg van wifi..
kergeller
2015. szeptember 29. 12:11
Hát én elolvastam az egész cikket a jobbegynesen, és egyetlen nagyobbacska részbe kötnék bele, ami vastagon is van szedve, méghozzá abba, hogy neki"joga van a jobb életre". Joga az élethez van, a jobb életért pedig meg kell dolgozni, áldozatokat kell hozni, tanulni stb. Nem melldöngetve követelőzni, és a "jogokat" hangoztatni.
szancso
2015. szeptember 29. 07:23
NO-ban hatalmas befolyasa van az u.n. Asyl-Industrienak. Ezek a "jogvedö", "szocialis", "humanitarius", stb. szervezetek nagyon jol elnek az allamtol - ertsd adofizetök - kapott tamogatasokbol. Ehez jarul, hogy nagyon sok muszlim vallasu - föleg török szarmazasu - NO-ban felnött ember bekerült az SPD-be es a Grünökhöz, közülük pedig egyesek mar mehatarozo szerepet kaptak a legfelsöbb iranyitasban is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!