Miért gyönyörűek a Charlie Hebdo karikatúrái?

„Aylan halála, mint minden emberé, bármely élőlényé a Földön, rettenetes és feldolgozhatatlan. A menekültkérdés kontextusában róla alkotott kép: giccses és hazug, mert jelképpé válva a gondolkodás helyére lép. A médiakép giccses és hazug voltát ad absurdum viszik, így kiválóan le is leplezik azok az »alkotások«, amelyeket ez a szentimentális érzelem hívott életre. Önmagukban szemlélve, de főképp a Charlie Hebdo karikatúráival összehasonlítva: ezek és csak ezek valóban »vérlázítóak«, »hányingert keltőek«, »botrányosak«, »ízléstelenek« és »döbbenetesek«. Vagy azok a tényleg hajmeresztő klipek, amik már nyilvánvalóan önérdekből lovagolják meg a kisfiú halálát.

A Charlie Hebdo fantasztikus következetességgel és maximalizmussal teszi a dolgát, nem ismer határokat, szó szerint, se istent, se embert, független és szabad szellemiségéből nem enged. A lapszám legbotrányosabb karikatúrája megfosztja szentimentalizmusától a médiaképet és lerántja azt a realitás talajára. A Hebdo ugyanis szimplán igazat mond. Ha úgy vesszük, a menekültek vágya a szép új világra ugyanaz, mint mindannyiunké, de csak a fogyasztói társadalmat kapjuk – s ezt klinikai pontossággal jelképez a karikatúrán a McDonalds. Aylan a McDonaldsért halt meg. A grafika azonban nem puszta jelkép, jelentős referencialitással bír, mert tényleg egy McDonalds reklámot látunk, ami a szentimentális és absztrakt médiaképpel brutálisan erős elegyet alkotva robban az arcunkba.

A Charlie Hebdo karikatúrái azért gyönyörűek, mert cafatokra szakad tőlük az arcunk, a lelkünk és a gondolataink. Amit utána össze kell rakni. Közben pedig esély támad a gondolkodásra. És ez nem kevés.”