Komoly kitartás kell az egy helyben üléshez

2015. szeptember 15. 09:35

Az írás az akkori énem egyfajta nagyon őszinte lenyomata. A hibái is hozzám tartoznak, szükségem van rájuk, és remélem tanultam belőlük, javításhoz rontani kell… Interjú.

2015. szeptember 15. 09:35
Sára Júlia
Könyvesblog

Mi volt az első regény, amit valaha elolvasott? Milyen emlékei vannak róla?

Arra nem emlékszem már, mi volt a legelső regény, amit olvastam, de legnagyobb hatással Dosztojevszkij Ördögök című regénye volt rám 13 éves koromban. Valósággal megbabonázott. Azóta is ez az egyik legkedvesebb regényem.

Hány évesen írta meg az első olyan szövegét, amit már úgy mutatott meg másnak, hogy irodalomnak tartotta?

Ilyen még nem fordult elő velem soha, hogy ez járt volna közben a fejemben, mindig csak úgy mutogattam, hogy figyelj, írtam valamit… Ez többnyire filmforgatókönyv volt eddig, mivel alapvetően filmrendező vagyok.

Mi a kedvenc debütáló kötete, és miért?

Venedikt Jerofejev Moszkva-Petuski című regénye. Az első kiadás állítólag egy példányból állt, így hamar el is fogyott. Zseniális könyv egy zseniális írótól.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Agricola
2015. szeptember 29. 15:09
Komoly kitartás kell az egy helyben üléshez. Ezen lehet seg(g)íteni. A memory szivacsot – más néven viszkoelasztikus poliuretán habot – a ’60-as években a NASA tudósai fejlesztették ki. Eredeti célja az volt, hogy az amerikai űrhajók ülései optimális testtartást és súlyeloszlást biztosítsanak extrém körülmények között is. Az ún. emlékező hab az 1990-es években terjedt el szélesebb körben, ekkor már az egészségügyben és a háztartásokban is használták. A memory szivacs sűrűsége lényegesen magasabb a hagyományos szivacsokénál, ezáltal a memóriahabból készült párna minden használat után visszanyeri eredeti formáját.

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!