„Azt nem lehet mondani a dalszövegeitekre, hogy hétköznapiak, legalábbis egy falábú nőhöz írt szerelmes szám szerintem nem számít annak. Neked szövegírásnál mik a fő inspirációk?
Lehet meg fogsz lepődni, de a nőveremen keresztül tökre kedveltem a Rapülőket,a Kispál és a Borzt, illetve az Emil Rulezt. Hatalmas Emil RuleZ-fan voltam, ha Youtube-on megnézel élő Emil Rulez felvételeket, akkor kettőből egy videón garantáltan ott állok az első sorban. Sokan azt hiszik, hogy a Hajós írta a szövegeket, pedig a Hegyi György, aki egyszerűen zseniális. Aztán 17-18 évesen jött Cseh Tamás. Az előbbieket még nosztalgiából néha elő veszem, de Cseh Tamás például minden héten hallgatok. Látszólag egyszerűnek tűnhet mondjuk a Csönded vagyok szövege, de közben olyan mély, olyan vaskos, hogy egyszerűen imádom. A hétköznapiság szempontjából egyébként érdekes, hogy Bereményi Géza és Pilinszky szövegei mennyire a két végletet jelentik. Egyébként még nagyon szeretem Szécsi Margitot, akit legtöbben csak úgy ismernek, mint Nagy László felesége, pedig remek versei vannak. És persze ne felejtsük el a nyugatosokat Kosztolányitól Karinthyig. (...)
Veled kapcsolatban egyszerűen megkerülhetetlen a Nyugat+Zombik képregényrőlbeszélni, ami magasan legsikeresebb magyar közösségi finanszírozású projekt. Annak idején tele volt a magyar net a rajzaiddal és akkora sikere volt az ötletnek, hogy sikerült hét millió forintot összeszedned rá, ami egészen kivételesnek számít itthon. Honnan jött ez az egész?
Még a Kisképző gimnáziumban volt egy barátom, aki képregényeket rajzolt, és neki mondtam egyszer harmadikban, hogy mennyire király lenne a nyugatosokról csinálni egy képregényt, mert egyenként nagyon jó karakterek. Ráadásul a legtöbben ismerik a szereplők hátterét, így nekem nem kell hozzátenni háttértörténetet a karakterekhez, hanem már egy ismert jellemvonásokkal rendelkező embereken dolgozhattam, vagyis már ismert mítoszokat gondolhattam tovább.
Az elején végig azt hittem, hogy ez lesz, de megdöbbentően jól fogadták az emberek. Az eredeti ötlet után olyan nyolc évvel, a soproni diplomamunkámhoz készítettem el az első részt. Tudtam, hogy én ezt mindenképpen el akarom készíteni, bár azóta kigolyóztam a csapatból Juhász Gyulát. Hiszen az annyira nem izgalmas, ha tudod, hogy úgyis öngyilkos lesz és egyébként is kellett egy orvos, ezért bevettem a helyére Csáth Gézát.
Azt tudni kell, hogy voltaképpen nyolc éve dolgoztam a terveken, miközben a barátnőm és a pajtásaim végig azzal nyaggattak, hogy tegyem már fel a portfóliómba. Részemről akkor ennyi is volt, de aztán két nappal később kaptam egy levelet, hogy feltennék a rajzokat a Cink.hu-ra, ami eléggé meglepett, mert tényleg senkit nem kerestem meg vele, szimplán csak feltöltöttem a netre. És akkor elkezdődött az őrület.
A hatalmas pozitív visszhangnak köszönhető, hogy nem csak egy egyszeri diplomamunka lett belőle?
Mindig is tudtam, hogy szeretnék ebből valamit nagyot, amit persze az embereknek is megmutathatok. Voltak ilyen kisebb terveim a projekttel, de ekkor már késő volt, mert elkezdtek nekem az emberek írogatni. Az egészet kábé úgy tudnám leírni, mint amikor töltöd a puskát és a síri csendben egyszer csak elsül és hirtelen mindenki rád figyel, még több puskadördülést várva. Jöttek a megkeresések, interjúkérések és akkor lettem biztos benne, hogy most vagy soha, mert lehet fél évvel, vagy akár hónapokkal később ez már nem lesz hírérték. El is kezdtem kiadókat felkeresni, akik eleinte nyitottak voltak az ötletre. Abban biztos voltam, hogy nekem kell egy év, hogy rendesen megcsináljak mindent úgy, hogy közben nem dolgozom mást. Ezért pont annyi pénzre volt szükségem, amit munkával megkeresnék egy év alatt, hogy tudjam magamat finanszírozni, miközben a képregényen dolgozom.
Ezt megmondtam a kiadóknak is, de ugye ott inkább oldalanként, terjedelemre fizetnek, de itt egy képregényről van szó, ahol alapvetően illusztrációkról beszélünk, nem pedig regényről. A kiadók viszont regényként kezelték és regényekhez mért összegekről beszéltek, ami teljesen más munkafolyamat, mint egy képregény. Kicsit meg is döbbentem, hogy az írók itthon ilyen pénzekből élnek meg.
Nem tudom meddig dolgozik egy író, de gondolom legalább egy év megírni egy regényt is. Az a pénz, amit nekem ajánlottak maximum két hónapot fedezett volna. Persze vannak díjak és pályázatok is, de azok nálam nem játszottak. Teljesen más munkafolyamat képregényt rajzolni akár egy regényillusztrációhoz képest is, mert lehet egy oldalon öt olyan kép van, amin akár napokat kell dolgozni. Nem véletlenül nem éri meg itthon képregényeket rajzolni, ha az anyagi részét nézzük. Megtehettem volna, hogy kérek valamennyi pénzt, munka mellett dolgozgatok rajta, aztán néha anyámnak könyörgök pénzért, de akkor már ott voltam, hogy kezdeném a rajzolást, ezért visszautasítottam a kiadókat.”
